Előfizetői felhívás Bezár Előfizetői felhívás

Tél a ház körül

A nagy hidegek beköszöntével egyre csökkennek a ház körüli teendők, de minden gyakorlott kertészkedő tudja, hogy ebben a fagyos évszakban sem áll meg a munka. A levelek eltüntetése után rövidesen egy újabb nehéz és ismétlődő feladat áll majd előttünk, az éjszaka lehullott gyönyörű hótakaró eltakarítása, ellapátolása. Illetve, amennyiben fával fűtünk és még nem tettük meg, elő kell készítenünk a tüzelőanyagot a kályha számára.

Miután a szobánk melegéből végigcsodáltuk este a hóesést, másnap reggel már sokkal nehezebb feladatra ébredünk. Ha a kocsival el akarunk menni otthonról, vagy csak egyszerűen ki akarunk menni az utcára, el kell takarítanunk a havat. A hólapátolás az egyik legmegterhelőbb téli feladat, érdemes folyamatosan végezni, mert az összetömörödő hó, csak megnehezíti a munkánkat. Fontos tudni, hogy törvény szabályozza, milyen kötelezettségeink és lehetőségeink vannak a hóeltakarítással és síkosságmentesítéssel kapcsolatban a saját házunk előtt.
• Az ingatlan előtti, illetve az ingatlan megközelítését szolgáló járdák, járdaszakaszok, lépcsők síkosságmentesítéséről az ingatlan használója a szükség szerint köteles gondoskodni.
• Tavaly óta nem lehet akármilyen anyaggal végezni a síkosságmentesítést sem, ugyanis előírás, hogy csak környezetkímélő anyagok (homok, salak stb.) használhatók a külterületeken. Belterületi utak esetében a sóval való síkosságmentesítés megengedett, de csak abban az esetben, ha a só és hordozóanyag aránya legfeljebb 1:5 arányú.
• A törvény még azt is szabályozza, hogy miképpen lehet hórakást képezni és milyen helyeken tilos azt megtenni.

A legjobb megoldás a hótól való megszabadulásra a lapátolás, de a nehéz és ismétlődő mozdulatok igénybe veszik az emberi szervezetet és izomzatát is. Ami az első havazás után még kellemes testmozgás, az az ötödiknél már fárasztó munka. A Fiskars hóeltakarító eszközei könnyű anyagból készülnek, ezért csak a hó súlyát kell megemelnünk, az ergonomikus nyél pedig csökkenti a hát megterhelését, ezáltal megkönnyíti az elvégzendő feladatot. A hótolók igazi unikumnak számítanak, mivel azokat csak ritkán kell megemelni, mert a kiképzése miatt akár 5 centiméteres hóréteget is tolhatunk, görgethetünk magunk előtt úgy, hogy közben az anyaga miatt, a nedves hó nem tapad rá a lapátra.
A Fiskars hótolók (143010, 143000 és 143060), a hólapátok (142070 és 141000) és a hószán (143050) mindegyike kiváló segítőtárs lehet a téli, havas napjainkon. A hólapátolás egyik legfontosabb alapelve, hogy sose vegyük félvállról, mert könnyen baleset lehet belőle.

Miután eltakarítottuk a havat a kertünkből és a házunk előtti járdáról, dőljünk hátra a kandalló vagy a kályha által bemelegített szobában lévő karosszékünkben és élvezzük az otthon és a család melegét.

Egyszerűsítse a téli teendőket, és mutassa meg, ki az úr a kertben! 


Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés