SZINTE

A köztévé körüli csatazajban csak a nyomtatott sajtó iránt érdeklődők vehették észre, hogy ezen a területen is komoly változások mennek végbe. Kiadók egyesültek, váltak szét, új tulajdonosokhoz kerültek folyóiratok, megbolydult a lappiac. A lakberendezési lapoknál is nyomon követhető az átalakulás. Küllemi és tartalmi változtatások egyaránt történtek. Van, aki lejjebb vitte a kiadványa árát. Nekünk ez nem megy, nincs miből engedni. Viszont nem is emeltünk árat 2009 óta. Küzdünk elszántan. Szerencsére olvasóink velünk vannak.
A hirdetés ügye már nehezebb. „Print médiában nem hirdetünk”, mondják mintegy titkos döntésre hivatkozva, a beavatottak boldog büszkeségével a leendő hirdetési partnerek. Másként szólva: temetik a nyomtatott sajtót.
Számomra azonban valahogy ismerős ez a történet. Amikor jött a mozgófilm, mondták, vége a színháznak. Való igaz, hogy a fekete-fehér (és néma!) film rekord gyorsasággal hódította meg a világot. Eltelt egy negyed évszázad is, és megjelent a hangos film. És jöttek a félelmek is. A kép elveszíti addigi elsődlegességét, önállóságát. A vizualitás ereje csökkenni fog, hiszen a néző meg kell ossza a figyelmét a látvány és a hang között. Ráadásul a némafilm még globálisan terjeszthető, nemzetközi termék volt. A hangosfilm már nyelv szerint kategorizálta a közönséget, ám mégis feltartóztathatatlanul terjedt. De mire felocsúdtunk, már jött az új, mindent elnyelő rém, a televízió.
És mi történt? Ma is vannak (szerencsére) színházak. Léteznek mozik is (igaz, kevesebb van belőlük), de nagyobbak, a filmek pedig színesek, térhatású hanggal és képpel; a szagos filmre még várni kell. És remélhetően lesznek továbbra is újságok, folyóiratok.
Amerikában – ahonnan napjaink digitális őrülete indult - már kezdik újra felfedezni a nyomtatott sajtó értékét. Teszik ezt annál is inkább, mert a kizárólagosan digitális megjelenésre átállított kiadványok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Idehaza még nem történt meg ez az átértékelődés. Mi még a „csak az internet” korszakában élünk.
Van azonban egy másik veszély, ami a nívósabb, színes kiadványokat fenyegeti. Barátom mondta egyszer, amikor éppen az igényes kivitelű folyóiratok sorsán búsongtam. – Tudod, az az igazság, hogy az az életforma tünt el, amihez ezek a lapok tartoztak. Hiszen egy szép folyóiratot talán éppen a teraszon ülve nyugodtan kávézva érdemes lapozgatni, megadva a módját. Nos, ez az a polgári életforma, ami megszűnt a mai Magyarországon. – Nem nagyon tudtam cáfolni vélekedését. Felötlött ugyan bennem, hogy mintha a mostani rendszer többször is ezt tűzte volna ki célul, ám úgy látszik, a megvalósítás késedelmet szenved.
Az ellentmondást még érdekesebbé teszi, hogy lapunk a rendszerváltás táján indult. Tulajdonképpen azért született a SzépLAK, mert a privatizáció során egy akkori médiacézár birodalmához került a még állami kiadónál, szintén általunk alapított, második, országos terjesztésű lakberendezési folyóirat. Ráadásul szó sem volt arról, hogy ne vennék át a szerkesztőség munkatársait a főszerkesztővel együtt. Csak mi inkább az önállóság megannyi buktatóval nehezített útját választottuk. Sikerünkben bizonnyal közrejátszott, hogy akkor még létezett a nyomtatott sajtónak mára elillanni látszó varázsa.
Belebonyolódva a múltidézésbe, majd elfelejtettem, szinte jubilálunk. Ha megnézik folyóiratunk címlapját, láthatják, a XX. évfolyamnál tartunk. S ugyanígy áprilisban (szeretjük a tavaszt!) jelent meg az első számunk. Igaz, l996-ban. Tehát csak tizenkilenc év telt el. Ez csak szinte húsz esztendő.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés