SZÍNKÖR

Most, hogy végre kifelé araszolunk a télből, érdemes elgondolkodni azon, mi az, ami eddig leginkább hiányzott. A napfény, a színek. Az utóbbi években gyakorivá vált félmediterrán telekben a legnyomasztóbb a szürkeség. Napfény híján minden ragacsos, piszkos szürkébe burkolózik. Ám abban a pillanatban, amikor végre kisüt a nap, láthatóvá válnak a részletek, és bármennyire is szomorú a hó nélküli téli táj képe, mégis látunk tónuskülönbséget, színeket.
Megfigyelhető – alighanem az öltözködésből kiindulva -, hogy évről évre változnak a divatszínek. Mindig más az éppen trendi színpárosítás. A lakberendezésben ez némiképp másként van, hosszabbak a periódusok. De itt is van változás, sőt korszakváltás. Az idősebbek, na jó, korombeliek, még emlékezhetnek a paliszander Xyladecor mindent elsöprő divatjára. Hol van ez már? Aztán alig pár éve tombolt a „magyar mediterrán”. E divathullám csúcsán kénytelenek voltunk meghirdetni, hogy a napsárgára festett falú, mű kovácsoltvassal ékített lakásokban készült fotóknak kívül tágasabb. Senki ne terhelje vele számítógépeink tárhelyét. Azután ez is elmúlt, jött és máig is tart például a fekete-fehér divatja, igaz most már az okkersárgával kiegészülve.
Külön tanulmány lehet (bizonyára készült ilyen is) a lelki alkat és a színpreferencia összefüggése. Magától értetődőnek tűnik, hogy az alapvetően halk szavú, inkább a pesszimizmusra hajló személyek általában nem kedvelik a harsány színeket. Míg a dinamikusabb természetűek könnyen kijelentik, hogy „megbolondulnak” a szürkeségtől. Nem vitás, a színek elsősorban érzéseinkre,érzelmeinkre hatnak. Hiszen a legtöbbször csak szeretem-nem szeretem, tetszik-nem tetszik a minősítés. A másféle meghatározást – ez ide pont jó, megfelel, nem ide való – kizárólag szakemberektől hallhatunk.
A színekkel kapcsolatos véleményünk szorosan összefügg környezetünkkel, azzal a közeggel, amiben felnőttünk.
Az egyik nyomdában tapasztaltam (ez sem mai történet), hogy sehogy sem sikerült lapunkat úgy kinyomni, hogy teljesen rendben legyenek a színek. A nyomda, pénzt nem sajnálva, a legjobb szakemberekkel állíttatta be a gépeket, külön színismereti tanfolyamokat szerveztek. A minőség azonban továbbra is ingadozott. Néha egészen kiváló volt, máskor meg éppen csak elment. (Fontos megjegyezni, mindez jóval a digitális korszak előtt volt!) A nyomógépek beállítása és így a végtermék színe, színvilága alapvetően a műszakvezető gépmesteren múlott. Hiába volt azonban összehasonlító színminta, nem az döntött. A vezető gépmester addig állítgatta a dübörgő monstrum nyomóhengereit, amíg a szekrény olyan sötétbarna lett, vagy a muskátli olyan piros, amilyennek azt ő a saját környezetében, vagy a nagymama házában látta.
A színpreferencia szorosan összefügg az életkorral is. Emlékszem saját narancssárga (ez nem politizálás!) a korszakomra. Fáradhatatlanul megpróbáltam a thonet székeinket narancssárgára festeni, ám akárhogy igyekeztem, a végeredmény mindig csak mályvaszín lett. (Amikor kiderült, hogy nem vörös plusz fehérből, hanem vörös plusz citromsárgából kell kiindulni, sikeredett a dolog.) Érdekes módon ma viszont, akárhogy is keresem, semmilyen narancssárga bútor vagy tárgy nincs a környezetemben.
A tavasz beköszöntével – ha akarjuk, ha nem – szó szerint más megvilágításban fogjuk látni otthonunkat. Hirtelen kiderül, mi mindent kell csinálni, felújítani. A sokféle dolog közül a ,,mi, mibe kerül”-t mérlegelve, még mindig az új ruhába öltöztetés, a festés, a tapétázás költsége tűnik a leginkább elviselhetőnek.
Színekkel szebb az élet!

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés