A MÁSÉBA?

A gazdasági válságon Európa jelentős része túljutott. Kontinensünk nagyobb városaiban mindenütt daruk magasodnak az égre. Nálunk sajnos ez nem így van. 2013-ban mindössze 7293 lakás épült, ami kevesebb, mint amennyi az 1929-es gazdasági válságot követően. Egy, a közelmúltban rendezett konferencia* azonban további összefüggésekre is rávilágított. A hazai lakásállományon belül rendkívül alacsony, mindössze 9% a bérlakás. (A gazdaságilag fejlettebb országokban ez általában 50% vagy a fölötti, de még a szomszédos Szlovákiában, Romániában is 19 százalék.)
A lakásállomány torz összetétele számos problémát okoz. Megnehezíti a fiatalok lakhatását. (Mennyivel egyszerűbb lenne egy jó minőségű, megfizethető bérleti díjú lakásban kezdeni az életet, mint a „jaj-miből-fizetem-a-részletet” kényszerépítkezés terhével.) Súlyos gond a bérlakások hiánya a munkaerő mobilitása szempontjából is.
De van egyéb oka is a bérlakástól való idegenkedésnek. A rendszerváltás előtt, legalábbis a nagyobb városokban majd' mindenki tanácsi/önkormányzati lakásban lakott. A tulajdonos az állam, a házkezelő az IKV volt. Idősebbek még emlékeznek rá, hogy szinte soha semmit nem javítottak meg, vagy ha igen, csapnivaló minőségben. A politikai változásokkal egyidőben a kormány ezt a rendszert egyetlen intézkedéssel megszüntette. Kedvezményes vásárlási lehetőségekkel az addigi bérlőket tulajdonossá tette. Csakhogy igazság szerint a lakást adták el. Maga a ház, az épület ott maradt gondozás nélkül, hiszen nem képződtek olyan összegek, amelyek az igazi karbantartásra vagy felújításra elegendőek.
Az európai tendencia viszont ezzel éppen ellentétes. A legújabb kutatások kifejezetten hangsúlyozzák a bérlakásépítés pozitív hatását. (A bérlakás fogalma nem tévesztendő össze a szociális bérlakással!)
Az igazán korszerű bérlakások közösségi tereket kínálnak, szolgáltatásokat nyújtanak. A kutatók olyan – akár telepszerű - építkezést javasolnak, ahol együtt lehetnek idősek és fiatalok. (A felmérések szerint a lakhatást illetően is kerülendő a szegregáció, azaz, hogy valahol csak fiatalok vagy csak öregek, csak a leggazdagabbak vagy a legszegényebbek lakjanak.)Az elképzelés szerint a különböző méretű és felszereltségű lakások egy részét piaci áron adnák bérbe, másik részüket nonprofit bérleti díjjal, a harmadik részüket pedig jelentős szociális támogatással adnák oda a bérlőknek. Arra is van már példa, hogy a lakásbérlethez jutást a társadalmi gondoskodás részének tekintik. Franciaországban épül olyan bérlakás-komplexum, ahol a leendő bérlőknek – a bérlőkijelölésnél – különböző segítő tevékenységet kell vállalniuk. Például a fiatalok segíthetik a mozgáskorlátozott másik bérlőt, míg az idősebbek a gyerekek felügyeletét vállalhatják. A lakhatásnak ez a módja külső kényszer nélkül válik közösségformáló erővé.
Hazai viszonyok között álmodozásnak tűnhetnek a fenti példák. Pedig nem kellene, hogy az legyen. Egyetemi hallgatók között végzett felmérés szerint a fiatalok tömeges külföldi munkavállalásának egyik legfőbb oka, hogy lakhatásukat idehaza megoldhatatlannak látják, sokan azonban éppen a külföldi fizetésből remélik megtakarítani az itthoni lakásra valót.
Eszünk ágában sincs az Európai Unió alapeszméje, az emberek és eszmék szabad áramlása, a lakhelyválasztás lehetősége, a külföldi munkavállalás szabadsága ellen ágálni. Jó lenne azonban olyan új építési koncepció, ami az ésszerű és szükséges lakhelyváltoztatást elsősorban határaink közé terelné.

* BKIK-MIT Lakásügyi Kerekasztal Fórum 2014. szeptember 25. www.igylakunk.hu

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés