Bizalom

Szerencsés körülmény, hogy néha az élet írja a vezércikket a szerzô helyett. Nem olyan régen a Szigetközben fényképeztünk egy jól sikerült családi házat (Vizek vonzásában). Beszélgettünk a háziakkal. Amit elmondtak, mintha csak folytatása lett volna korábbi, a túlépítést taglaló írásomnak. Kiderült, hogy majdnem ôk is beleestek ebbe a hibába. Listaszerűen felsorolták a tervezônek, hogy milyen tevékenységhez mekkora helyiségeket szeretnének. Meg is kapták, amit kértek; egy szép, kétszáznyolcvan négyzetméteres ház vázlattervét. Aztán az építész halkan megjegyezte: „Tulajdonképpen kell nektek ekkora ház? Néhány év és a lányok is kirepülnek. Mit fogtok majd csinálni ketten a majd’ háromszáz négyzetméteren?” A kérdésbe burkolt szerény bírálat hatott. Rájöttek, száz négyzetméterrel kevesebb is elegendô, a nagy családi összejövetelek, közös rendezvények majd kint zajlanak a teraszon.
Az építkezés egyik veszélye, hogy az építtetô egy-egy régi dédelgetett vágyát akarja megvalósítani. Veszélyes azért, mert könnyen elszabadul a fantázia, és még inkább azért, mert ha késve valósul meg a nagy ábránd, közben megváltozhatnak a körülmények. Drágábbak lesznek az anyagok, a kivitelezési munkák, és elôfordul az is – mint esetükben –, hogy megváltozik a család létszáma. Ilyenkor derül ki, hogy a felkért tervezô megfelelô szakmai felkészültségű, beleérzô képességű szakember, aki a megrendelô megelégedésére akar alkotni (ne feledjük: az építészet kövé dermedt zene, az építész a karmester), vagy csak kottamásoló, aki a feladatot szeretné minél elôbb letudni. Nem akarja jobb belátásra bírni az építtetôt, ebben nem is érdekelt.
Egy ház tervezése (vagy akár lakberendezése) bizalmi feladat. A megrendelô jelen és jövôbeli életébe avatja be az építészt, lakberendezôt. A feladat súlyából, felelôsségébôl adódik, hogy a megrendelô általában nem éri be ennyivel. Tanácsot kér barátoktól, ismerôsöktôl, és építkezéssel kapcsolatban véleménye, jó tanácsa mindenkinek van. Sôt, az építkezésen is találhat szakértôt. Családi házak esetében ugyanis nálunk legtöbbször nincs felelôs műszaki vezetô. A kôműves vagy az ács pedig amúgy is ott van a helyszínen. Ôk készséggel megnyugtatják az építtetôt: ne aggódjon. A mérnök úr ugyan rajzolt valamit, megkomplikálta a dolgot, de ôk majd azt egyszerűbben és jobban megcsinálják.
Passzív házairól ismert nyugdíjas egyetemi tanártól hallottam a következô történetet. (Ô azon tervezôk közé tartozik, akik ragaszkodnak házaik kivitelezésének műszaki ellenôrzéséhez.) Kimegy a helyszínre és látja, hogy a tetôszerkezetnél lényegesen eltértek a tervtôl: a csavar rögzítésű átmenô kötések helyett hatalmas szögeket használtak, és egyéb, feleslegesnek vélt rögzítô elemeket is elhagytak. Az egyébként hirtelen haragjáról ismert professzor erôt vett magán, és csak annyit mondott a mesternek: „Na, akkor írja rá ide a tervre, hogy átterveztem a tetôszerkezetet, a műszaki változtatásokért a felelôsséget vállalom, dátum, név, aláírás.”
A történet nem csupán a szakiparos szereptévesztésére példa. Benne van jócskán a szellemi munka értékének lebecsülése is. Pedig hát egy épületen egyetlen dologgal lehet igazán spórolni, az átgondolt, jó tervvel.
A foci VB kapcsán jut eszembe, hogy hazánkban a focihoz és a házépítéshez mindenki ért. Csakhogy az utóbbinál nem csupán kétszer negyvenöt percet kell végigszurkolni. Ráadásul, ha a mi csapatunk veszít, esélyünk sincs a visszavágóra.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés