Kamaszkor

Tizenöt éve, pontosan 1996 áprilisában jelent meg a SzépLAK első száma. Mi az a tizenöt esztendő? Az ember életében éppen a serdülőkor kezdete. Egy lap életében azonban ennél jóval többnek számít.
Megjelenésünkkor sokan csodálkoztak, hogy hogyan lép elő egy folyóirat a semmiből. Nos, onnan sehogyan. A SzépLAK-ot létrehozó kis csapat azonos volt egy másik, ismert folyóirat stábjával. Megpróbáltunk mi is 1995-ben jelentkezni az általunk alapított lap privatizációjára. Szóba sem álltak velünk. Nekifeszültünk a nem könnyű feladatnak és létrehoztunk egy otthonos SzépLAK-ot, történeti sorrendben a harmadik ilyen témájút Magyarországon. Szerencsénk volt. Akadtak olyan hazai vállalkozók, akik úgy vélték, érdemes segíteni csapatunkat és beszálltak a lapalapításba. A kölcsönöket törlesztettük. Nem ment könnyen, de sikerült. Akkoriban még derűsebb napok jártak.
Elmondhatjuk, hogy a SzépLAK-ot a kezdetektől fogva teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozás adja ki. Van-e ennek egyáltalán jelentősége globalizálódó világunkban? Szerintem van. Senkit sem fog érdekelni az a szomszéd, amelyik ugyanolyan, mint ő. A világ számára csak addig vagyunk érdekesek, amíg vannak megkülönböztető jegyeink, amelyektől mások vagyunk, mint a többiek. (Nem jobbak! Mások!) Nemzeti sajátosságainkhoz tartozik azonban a szélsőségesség, a végletekben való gondolkodás és a semmittevés tunyaságából átcsapó túlbuzgóság. Ha eddig minden állami volt, most legyen minden magántulajdon! Sőt, adjunk mindent oda a külföldieknek, mert ők hatékonyabbak. Biztosan lehetett volna másképp.
Számomra a szomszédos Ausztria kistelepüléseinek élete valódi talány. Elég éppen csak Burgenlandon átautózni, tucatszám hajthatunk keresztül a magyarországiakkal azonos lélekszámú falvakon. Mindenütt rend, tisztaság. A rejtély azonban az, hogy miből élnek meg a kis boltok, hiszen a nagy áruházláncok ott is minden régióban jelen vannak. A megfejtést egy barátomtól hallottam. Elmondta, hogy ezekben a településekben számunkra elképzelhetetlen mértékben lokálpatrióta a lakosság. Hihetetlenül összetartanak. Mert ugyan tudják, hogy a kis élelmiszerüzletben minden drágább, de mégis vásárolnak ott (is), és az elektronikai cikkeket is megkapják másutt olcsóbban, de nem hagyhatják Frau Müllert, vagy Herr Landauert tönkremenni, és ugyan milyen falu az, amelyiknek nincs saját vegyeskereskedése vagy fodrászüzlete.
Ugyanennek a gondolatnak még kifejezőbb változatát olvastam a minap egy internetes portálon. Egy hazánkból elszármazott svájci állampolgár esetét írta le a szerző. Hazánk lánya – kiállva minden próbát (a svájci állampolgárságot nem adják könnyen) – állást kapott a kis település iskolájában. Annyira elnyerte az igazgató bizalmát, hogy az rábízta az iskola számára szükséges tanszerek beszerzését. Nagy buzgalommal vetette bele magát a munkába, böngészte az internetet, kigyűjtötte a legjobb ajánlatokat. Némiképp szívdobogva, büszkén tette az iskolaigazgató asztalára munkáját. Az éppen csak rápillantott és közölte: „Nem jó. Használhatatlan, mert teljesen rosszul fogott hozzá. Először azt kellett volna megnéznie, hogy itt nálunk, a mi településünkön foglalkozik-e, gyárt-e, kereskedik-e ilyesmivel valaki. Ha nem, akkor körülnézhet a környező falvakban, városokban, az egész kantonban, és ha az sem segít, akkor egész Svájcban. És csak ezután kutakodhat külföldi gyártók/beszállítók között.”
Nem a hazai közbeszerzési pályázatok dzsungelháborújába kívánunk beavatkozni. Csupán a megközelítés különbözőségére hívom fel a figyelmet. Valaminek bennünk, belülről kell újraéledni. A közösségért való egyéni felelősségvállalás gondolatát kell újra megtanulnunk.
Folyóiratunk impresszumában (23. old.) ettől a lapszámtól a magunk tervezte logóval jelezve a következő mondatot olvashatják: „Kiadja a Környezetkultúra Kiadói Kft., 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás.” Ez nem más, mint egyszerű tényközlés. Egy meglévő, tizenöt éves állapot deklarálása. Mégis van célunk ezzel a mondattal. Ideje, hogy felemeljük a fejünket. Így jobban észrevesszük a másikat, és amikor bármiről döntünk, azonos feltételek között azt/azokat válasszuk, akikkel örömeink, gondjaink, reményeink közösek.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés