Stílus

Légy önmagad! Fedezd fel magad! Találd meg a saját stílusodat! – biztatnak bennünket nap mint nap rádióban, tévében, óriásplakáton. Úgy tűnik, mintha az egyéniség újrafelfedezését tűznék ki célul, valójában pedig a fogyasztói társadalom újabb cselvetéséről van szó.
A napjaink technológiájával készült termékek – itt nem a nevesincs (no name) gyártókra gondolunk – egyszerűen nem romlanak el. Szinte biztosra vehető, hogy a garanciális időben egyáltalán nem, de még utána is egy jó darabig eltartanak. Műszakilag megoldható (és ebben a kínaiak már elöl járnak), hogy célirányosan rontsanak a minőségen vagy legalább is néhány évre korlátozzák a termék élettartamát. Az eldobós minőség azonban rossz fényt vetne a márkára. Az olyan világcégek, mint az Electrolux, a Philips, a Bosch mégha gyártatnak is a Távol-Keleten ezt nem engedhetik meg magunknak. A minőségi követelményeket – a gyártás helyétől függetlenül – teljesíteni kell. Akkor mit lehet tenni? A terméket erkölcsileg kell avultatni. Igaz, hogy a berendezés még teljesen jó, üzemképes, de azt kell szuggerálni, hogy – ha egy kicsit is adunk magunkra – egy másikra van szükségünk, újabbra, még dizájnosabbra. Éljünk stílusosan! Ez a mondat az utóbbi évek marketing találmánya. A stílus ebben a felfogásban egy egységcsomag. A rendszer minden tagját meg kell vásárolni, csak így működik, akkor van egység. Az öltözködésben, divatban ez már réges-rég megvalósult, egyéb területen éppen most van folyamatban. Természetes, hogy mindez nem maradhatott távol az otthonoktól sem. Egyre több a trendi lakás. Azonban ezekből is van többféle. Hogy a nyelvvizsgákból vett példával éljünk, van alap-, közép- és felsőfok. Ha valaki a „mediterrán” vagy a „minimál” egységcsomagot választja, azzal még csak az alapfokot teljesíti. Az így létrejött enteriőrben valószínűleg nem lesz semmilyen különösebb hiba, de nélkülözni fog mindenféle izgalmat is. Ha megpróbálják az így berendezett lakást egy-egy régebbi bútordarabbal érdekesebbé tenni, máris javult a helyzet, közelítjük a közepet. Még tovább lépve, lehet kísérletezni eltérő stílusirányzatok kifejező eszközeinek megjelenítésével. Mostanában például előszeretettel keresztezik a minimált az art decóval. (Nem véletlen, hogy éppen ebben a lapszámunkban művészettörténész írta szakcikkben próbáljuk az art deco lényegét bemutatni.)
A következő lépcső – még mindig nyelviskolás fokozatokban – a felsőfok. Ez olyan otthont jelent, amelyben a legkülönfélébb stílusok simulnak vagy éppen feszülnek egymásnak. Az enteriőr minden része valamilyen meglepetést tartogat. Ilyen lakást lehetetlen rohammunkában berendezni. Sokféle és mégsem tarka! Alaposabban megvizsgálva kiderül, hogy egy ilyen lakást általában lakójának egyénisége fogja össze.
Nem véletlenül próbálok ügyelni a pontos meghatározásra. Nagyon köny-nyen lehet egy otthon össze nem illő bútorok, tárgyak elegyes gyűjteménye. Ilyenkor mondjuk, hogy eklektikus. (Ez körülbelül ugyanazt jelenti, mint amikor a férfiak azt mondják egy nőről, hogy „érdekes arca” van.)
A stílusosságra való törekvés legfőbb ellentmondása az, hogy az egyéniség kiteljesítését ígéri szériában gyártott, klisészerű megoldásokkal.
Körültekintően kell eljárni azért is, mert lehet, hogy olyasmit erőltetünk magunkra (vagy erőltetnek ránk), amihez semmi közünk. Kiderülhet, hogy egyszerűen csak „másnak akarunk látszani, mint ami”. Vigyázat, az utóbbi a giccs meghatározása.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés