kuckó

Valószínűleg előadható lenne komolyan, némiképp tudományosan az, hogy hogyan is áll össze, hogyan szerkesztődik egy-egy lapszámunk. Lehetne elmélkedni arról, milyen célkitűzések vezetik a szerkesztőséget, mi az aktuális főtéma, melyik az éppen megcélzott olvasói célcsoport. Lehetne, de nem érdemes. Tapasztalatom szerint – miközben kell, hogy legyenek célkitűzéseink – azokat nem érdemes állandóan zászlóra tűzve lobogtatni. Elegendő, ha ezek érdekében cselekszünk, szívósan, kitartóan nap mint nap. Az érdekes dolgokat legtöbbször ugyanis a véletlen szüli. Például ebben a lapszámunkban már ki tudja hányszor rostáltuk át az anyagokat, amikor feltűnt, hogy van bennük egy visszatérő elem. Az, hogy a legtöbben a lakáson belül is valamilyen különálló kisebb helyiséget jelöltek meg kedvenc helyként. Nyár lévén, általában a teraszt. S akinek nem volt ilyen, az időt, pénzt, fáradságot nem kímélve építtetett magának (maguknak) egyet. Alaposabban átgondolva, egyértelműnek tűnik, hogy az elvonulás emberi léptékű színterét kívánja ki-ki a maga módján megteremteni. Miért van ez így? A magyarázat sokféle lehet, sokfelől érkezhet. Messziről indulva alapvető az „ember-tér kapcsolat”. Ez mindig is fontos volt. A középkorban az egyház nem csupán a teremtő dicsőségére emeltette a hatalmas templomokat, katedrálisokat, hanem azért, hogy a halandók érezzék, mennyire kicsik és gyarlók.
Napjainkra fordítva a szót, megfigyelhető, hogy a hatalmas hodályokban sehogy sem érzi jól magát az ember. Elhúzódik, legtöbbször a sarokba. És miért pont oda? Ez már ősi, szinte az emberré válás előtti ösztön. A sarok az véd. A falak alkotta derékszögbe húzódva, csak szemből, látható módon támadhat az ellen. Alighanem ezzel is összefügg, hogy a kisebb, belátható (belakható) tér a legtöbb ember számára biztonságot sugall.
Vegyük például a konyhát! Féligazság, hogy a házibuli idején azért köt itt ki mindenki, mert a fontos dolgok (kaja, pia) itt együtt megtalálhatók. Bizonyára szerepe van ebben a helyiség méretének is. Hiszen itt a szó fizikai értelmében is közelebb vannak egymáshoz az emberek. Lehet, hogy ezért folynak éppen itt a meghitt, világmegváltó beszélgetések? (A mostanában divatos amerikai konyháknál persze mindez másként alakul.)
Elméletünket még inkább bizonyítja a nyári konyha, a kicsi ház a nagy mellett. Eredetileg az volt a célja, hogy ne kelljen sáros csizmával bemenni a házba. A paraszti életben egész nap kint az udvaron, a kertben voltak a teendők. Természetes, hogy a kis házban főztek és terítettek a viaszosvászon abroszon. A nagyobb felfordulással járó „piszkos” munkák, mint például a lekvárfőzés is itt zajlott. Napjainkra ez az életmód megszűnőben van. A nyári konyha viszont maradt. Új tartalmat kapott: az idősek itt érzik legjobban magukat. Nemcsak azért, mert a fiatalok kiröppentek, s lötyögősen tággá – és kifűthetetlenné – vált a nagy ház, hanem azért, mert ez a tér számukra belakhatóbb, testhezállóbb.
Az ellentmondás azért szembetűnő, mert egyébként egyre tágabb lesz a világ. Nem számít ritkaságnak eljutni a Föld távolabbi pontjára. Európában pedig szinte leomlottak a határok. Hazánk a nagyvilág, mondják és vallják is így sokan. Azonban egyre többen ismerik fel a Tamási Árontól származó bölcsesség igazát: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” A különös az, hogy ezt az otthont mind gyakrabban, külön kuckóként, néhány négyzetméteren, saját otthonunkban is újrateremtjük. Ki érti ezt?

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés