Helyzetkép

Aligha meglepetés olvasóink számára, hogy ezeken a hasábokon gyakran személyes élményemet írom le. Ez adódik abból, hogy az ember nehezen tud két életet élni, amiből az egyik az igazi, a mindennapoké, a másik pedig a megírhatóé. Nálam ez egyébként is összemosódik.
Szóval, néhány hónappal korábban, amikor az ingatlanpiac ingatagságáról írtam, sejthették, hogy erősen fontolgatjuk a lakáscserét. Nincs a mostanival semmi baj, szép helyen, kellemes társasházi otthon, csak kicsit sok benne a lépcső. (Érdekes, húsz évvel ezelőtt ezt észre sem vettük; lehet, hogy akkor ott sem volt?) Megszületett az elhatározás, kell valami más. Gondos számolás, figyelemmel a családi események helyszükségletére, és az eredmény száz-száztíz négyzetméter, de feltétlenül egy szinten. Megosztom Önökkel a titkot: ilyen lakás a mai Magyarországon nem épül.
A vállalkozók saját szempontjukból teljesen érthető megfontolásból, kizárólag kis- és közepes méretű lakásokat építenek. Az átlag alapterület valahol az ötvenöt-hatvan négyzetméter tájékán van. Persze adódik egy-egy kivétel, például száz-száztíz négyzetméter, belső két szinttel. (A fenébe, abban is van lépcső!) Kedvencem azonban a penthouse lakás. Kilencven négyzetméter alapterület, ötven négyzetméter terasz. Ez nagyon jó, különösen fotózáskor. Fény van gazdagon. Csakhogy mi lakni szeretnénk benne úgy, hogy nyáron ne a klíma, télen meg ne a fűtés költsége vigye el a pénzt. Ritkaságnak aligha számító elképzelésünknek megfelelő lakás nincs. Marad a két kisebb alapterületű egybenyitása, belső átalakítása. Szerencsére a mostanában szinte általánossá vált monolit betonfödémnek köszönhetően ez viszonylag tág határok között megvalósítható.
Ha már ilyen sok időt töltöttünk a lakáskeresgéléssel, kötelességemnek érzem tapasztalatainkat olvasóinkkal megosztani.
Legyenek óvatosak a felturbózott, óriásplakátos, nagyon mellbevágós beruházásokkal! A Duna-parton építkező külföldi beruházó például mindenfélét ígért, de legfőképpen a Duna és a Budai-hegyek látványát a leendő vásárlóknak. Fényképeztünk az egyik ilyen lakásban. A lakberendező elmondta, hogy a tervezéskor a Duna látványa ihlette. Ehhez hangolta a lakás színeit, elsősorban a textilekét. Ez annál is inkább jó ötletnek tűnt, mert az erkélyeken is a türkiz-kékes szín köszönt vissza. Mivel a megrendelőnek nem volt sürgős, elhúzódott a berendezés. Mire a lakás elkészült, a beruházó felhúzatott még egy épületet a panorámára vágyó tulajdonos háza elé. Ettől kezdve az erkélyről a szemközti lakóépület látványában gyönyörködhettek.
A másik jó tanácsom: kerüljék a kizárólagosan a beruházásra alakult ún. projekt cégeket. Az ilyen társulások az objektum elkészültével megszűnnek, a résztvevők többnyire nyomtalanul eltűnnek, és a garanciális jogok érvényesítése komoly nehézségekbe ütközik. Azért van reménykeltő hírem is. Mivel az építkezések lelassultak, a kizárólag spekulációs céllal induló cégek egy része bedőlt. Talpon maradtak viszont olyan kisebb és közepes méretű hazai vállalkozások, amelyek már évek, évtizedek óta építéssel foglalkoznak. Van referenciájuk bőséggel, és a tulajdonos-ügyvezetők maguk is az építőiparban dolgoztak. Nem ragadta el őket a gigantománia, s nem dőltek be a könnyű és gyors pénz csalóka ígéretének. S mivel valóban az építésből akarnak megélni, nagyon is ügyelnek a kivitelezés minőségére, nehogy a garanciális javítások költsége vigye el munkájuk hasznát. A fővárosban majd’ minden kerületben akad egy-két ilyen építőipari beruházó-kivitelező cég, a vidéki városokban pedig még inkább.
A jelenlegi ingatlanpiaci helyzetben lehet válogatni, érdemes, sőt szükséges. Gondolják meg, kinek adják oda sok-sok munkával megszerzett megtakarításukat.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés