Együttlét

A négybetűs svéd lakberendezési óriáscég meghívására az elmúlt hetekben Svédországban jártam. Ekkor már hónapok óta Victoria koronahercegnő esküvőjének lázában égett a skandináv ország. (Azóta, június 19-én az esemény már le is zajlott). A kiemelkedő közfigyelemnek valószínűleg az is az oka, hogy egy 1980-as alkotmánymódosítás következtében az uralkodó legidősebb gyermeke a trón várományosa, függetlenül nemétől. Victoria hercegnő személyében a jövőbeli uralkodó köt házasságot. A történet egyébként teljesen népmeseszerű. A hercegkisasszony beleszeret – na, nem egy egyszerű juhászba – egy konditerem tulajdonosába, a jóképű Daniel Westlingbe. Az öreg király (XVI. Károly Gusztáv) eleinte háborog. Zavarja leendő veje alacsony származása és felsőfokú végzettségének hiánya. Ám végül beadja a derekát. Ásó, kapa, nagyharang.
Ezt, a méltán történelminek nevezhető alkalmat ragadta meg a tegeződő világcég, hogy Tillsammans (Együtt) címmel kiállítást vagy inkább különleges vásári kitelepülést rendezzenek. Svéd művészeti főiskolásokat, bútortervezőket, textiltervezőket, ipari formatervezőket kértek fel, hogy osszák meg ötleteiket, elképzeléseiket és egyáltalán mindazt, ami eszükbe jut, a kulcsszó, az együtt (lét) kapcsán. Ne feledjük, a kiindulás, az együttlét apropója a királyi nász volt. Az alkalomra külön logót is terveztek, teljesen olyat, mint a magyar népmesék illusztrációja. Két egymással szemközt ülő galamb, felfelé mutató csőrük között egy szív, amiről egy kulcsocska lóg alá.
Érdekes volt látni, hogy a megadott témára mivel rukkoltak ki a vélhetően húsz év körüli tervezők. Volt, aki korai gyermekkorára emlékezett, arra, hogy óvodásként csak egy barátja volt, az volt a Barát, és hogy alakult ez át tizenéves korára egy kisebb társaság, egy igazi banda utáni vágyakozássá. Ez volt az igazi, amikor volt hová tartozni. Ha bánatos volt, mindig akadt valaki, éppen hasonló hangulatban. És ha „összetört a szíved, volt, aki sztetoszkóppal meghallgatta szívhangjaid”. Másvalaki arról írt (ezek mind plakátszerűen felnagyított levelek voltak), hogy milyen élmény volt számára gyerekként kommunában élni. A hetvenes években a Stockholmtól egy órányi hajóútra lévő szigeten éltek együtt a fiatalok családostul, gyerekeikkel. A legnagyszerűbb az volt, hogy ott mindig volt társaság. Étel, ital is akadt. Biztonságban érezhették magukat, gyerekként is, mert olyan felnőttek között voltak, akik kisbaba koruk óta ismerték őket. Ám a határtalannak tűnő szabadságot előbb-utóbb korlátozni kellett, szükségessé vált szabályok alkotása. Senki ne vigye el a hajót túl messzire! Mindenki válogassa szét a háztartási hulladékot, amit lehet, komposztálni kell! Szabályozták, hogy ki, hány vendéget hívhat meg. Negyven év múlva visszalátogatva a szigetre azt tapasztalták, hogy a szabályok szigorú regulákká váltak, ezért ma már senki nem vágyik a mesebeli szigetre.
Van abban valami törvényszerű, hogy az együttlét nélkülözhetetlenségét abban az országban fedezik fel újra, ahol a magas életszínvonal, a társadalmi viszonyok alakulása pont ennek ellenkezőjét, az elidegenedést fejlesztette tökélyre. (Gondoljunk Ingmar Bergman filmjeire.) Nálunk hosszú ideig ennek ellenkezője, a kényszer szülte egymásra utaltság volt jellemző. Hiszen nem lehet kölcsönkérni a mákdarálót a szomszédtól, ha amúgy sohasem beszélünk vele. Megkockáztatható az a megállapítás, hogy az emberi viszonyok szövete sokkal inkább fejlődik a zordabb körülmények között. Ebből a szempontból akár bizakodóan is tekinthetünk a jövőbe. Nehéz idők jönnek. Soros György szerint még csak a világválság első felén vagyunk túl. A második még ezután következik. Bár ne lenne igaza! Ám ha mégis, azért talán valami jó is fog történni. Keményebb körülmények közt mintha közelebb kerülnének egymáshoz az emberek.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés