Lomi

Bevallom, jó néhány évvel ezelőtt mindig érdeklődve figyeltem a fővárosban menetrend szerint zajló lomtalanításokat. Érdekelt, mi mindent raknak utcára az emberek. Sőt, van olyan barkács műhelyasztalom, aminek lábait, tartószerkezetét az utcáról szereztem be. (Érdekes, asztallapot még soha nem láttam kidobva. Ezt valószínűleg vagy megtartják, vagy elsőnek viszik el a kutakodók.) Pedig a lábak és az azokat összefogó keret elkészítése jóval összetettebb feladat, mint levágni egy asztallapnyi méretet egy tábla OSB-ből.
Érdekes az is, hogy az évek során hogyan alakult a turkálási kínálat. Valamikor komplett hálószobabútorokat is kiraktak. Előfordultak tonett-székek, sőt volt, aki igazi eredeti art deco lámpát is talált a kacatok között. Az idő tájt az amatőr gyűjtők többnyire kispénzű, ám bőséges fantáziával megáldott, vállalkozó kedvű fiatalok voltak.
Még mielőtt bárki is lenéző kézlegyintéssel elintézné a lomtalanítást, hozzá kell tenni, hogy ilyesmi a világ minden országában van, ahol a fogyasztói társadalom kifejlődött. Amerikában például Garage-Sale-nek mondják, s valóban ilyenkor a ház garázsában a kocsik helyett kidobásra szánt régi tévét, mosógépet, bútort kínál a tulajdonos, eladásra. Ez azonban inkább csak szimbolikus adásvétel, az ár néhány dollár. Sokkal inkább az emberi kapcsolatok szerény mértékű újjáteremtődéséről van szó, hiszen ilyenkor szükségszerűen legalább néhány mondatot vált egymással vevő és eladó. Ám az is előfordul, hogy egy-egy avítt tárgy kapcsán néha élettörténetek rajzolódnak ki.
A lomtalanítás az értékek relativitásának legjobb illusztrációja. Jól látható, hogy leghamarabb az elektronikai termékek avulnak. Nagyképernyős (valamikor státusszimbólumnak számító) tévé mindig akad kidobva. Ezek mellé felzárkóztak az első-második generációs számítógépek. A bútorkínálat is jelentősen változott. Fából készült darabok ma már szinte nincsenek. A pozdorja táblákból készített poliészterfóliásak, viszont elpusztíthatatlanok, ráadásul tüzelésre sem alkalmasak. És ahogy a mostanában gyakori esőben árválkodnak a járdán, eltűnődhetünk azon, vajon tényleg ezek voltak a tizenöt-húsz évvel ezelőtt nélkülözhetetlennek vélt, az elegancia csúcsát jelentő bútorok?
A lomtalanítással összefüggő emléközönnek azonban van egy különös oka is. Ebben a lapszámban bemutatunk egy olyan otthont, amelynek néhány bútordarabját tényleg az utcáról mentették ki a szerencsés megtalálók. Hogy melyik az a lakás, találják ki. Mindenesetre örülök, hogy ez alkalommal egy olyan otthont is láthatnak, ami bizonyítja, hogy a pénzzel (ami persze nélkülözhetetlen) legalább egyenértékűek a jó ötletek, sőt…
Az igazsághoz tartozik, hogy mostanában már legföljebb, ha a kocsi ablakából pillantok ki lomtalanításkor. Ugyanis ez is iparággá vált. Szervezett járatok járják – már jóval a köztisztasági vállalat járművei előtt – a körzetet, kempingszékkel együtt letesznek egy-egy termetes asszonyságot. A senki által nem igényelt „felügyelő” attól kezdve úgy viselkedik, mintha ő lenne minden kincsek tulajdonosa, és a megbízóin kívül lehetőleg senkit nem enged az aranybánya közelébe.
Végezetül, azt hiszem, ideje lenne megfejteni a címként adott rövid szó jelentését. Szerintem a meghatározás a következő: a lomi az a kisebb-nagyobb tárgy, amit lomtalanításkor magunk gyűjtünk be. Ha ugyanezt a használtcikk-piacon, régiségkereskedőnél némiképp megtisztogatva, kifényezve vásároljuk, antikvitás a neve.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés