kertplusz

Nem tudom, olvasóinknak feltűnt-e (valószínűleg igen), hogy mostanában már sikerült olyan házakat is bemutatni, amelyeknek a kertjei is irigylésre méltóan szépek. Ilyet láthattak augusztusi számunkban, egy dunakanyarbeli riportunkban, és ilyet mutatunk be ebben a lapszámban egyik alföldi városunkból. Jogos a kérdés: eddig hol rejtőzködtek a szép kertek. Sehol, merthogy nem léteztek. Jó időbe telt, amíg hazánkban maguk a lakások fotózhatóvá váltak. Ez a folyamat úgy huszonöt-harminc évvel ezelőtt kezdődött, lakáskultúra már van, a kertkultúra éppen csak alakulgat, a fejlődés a kerthez nem ért el. Arra általában már nem tellett, nem volt elég a pénz. Ám nem igaz az efféle mentegetőzés, mert másra mégiscsak került (plazmatévé, jacuzzi, fitness szoba). Egy építkezés összköltségéhez képest elenyésző az, amibe néhány fa ültetése kerül. Ha az alap készítésekor – vagy már azt megelőzően, kitűzésekor – elültetik a fákat, esély van arra, hogy beköltözéskor már nem lesz csupasz a telek. Azután szakítani kellene azzal a téveszmével, miszerint a feszes vigyázban álló tujasorral (nincs gond vele, nem hullatja a levelét) kész a kert.
Az előrelátáson túl a szép kerthez türelem kell. Kertész szakírónk tollából olvashattak már cikket arról, hogy a „kertet, de azonnal” kívánsága mennyire irreális. Ám mégis sokan vannak, akik szeretnének hinni az efféle csodákban.
Ide tartozik még a haszonkert/díszkert örökös dilemmája. Mire és milyen arányban osszuk meg kertünket? Kiindulásként elfogadhatjuk, hogy a hobbiból megtermelt saját paradicsom vagy paprika ízletesebb lesz, mint a bolti, és bio jellege is garantált. Ahhoz azonban, hogy a saját primőr termeléshez hozzáfogjunk, tisztában kell lenni önmagunkkal. Képesek leszünk-e azt az időt, gondoskodást a kertre szánni, amit az megkíván?
Városlakó, büszke új földesúrként annak idején elhatároztuk, magunk termeljük meg a zöldséget, krumplit. Éva néni, akinek szüleié volt a megvásárolt parasztház, nemcsak vetőburgonyával, jó tanácsokkal is ellátott bennünket, elmagyarázta a krumpliültetés fortélyát. „Nem kell mélyre ültetni fiam, csak úgy, hogy meghallja a harangszót.” Így is tettünk. Valószínűleg kihallgathatta beszélgetésünket a kolorádóbogár, merthogy mindig előbb odaért, mint mi. Így a hétvégén csak a kipusztult krumpliültetvényben gyönyörködhettünk. Fel is hagytunk a zöldségtermesztéssel, helyette a házfelújítás végeláthatatlan munkájába fogtunk. A kert meg maradt úgy, ahogy volt. Időnként felfogadtunk kertészt, aki vad elszántsággal igyekezett maga képére formálni a kertet, ám rájöttünk, ez sem jó, a rendcsinálás túl nagy pusztítással járt. Mostanában inkább a természetes kert Nyugat-Európában mindinkább terjedő divatjában hiszek. Lényege, hogy semmit nem vágnak, nem pusztítanak ki, ehelyett inkább tanulmányozzák az adott növényzetet. Melyek azok a fák, bokrok, virágok, amelyek ott emberi beavatkozás nélkül is jól elvannak. És igen óvatosan, minden körülményt mérlegelve, kényesen ügyelve a biológiai egyensúlyra, ültetnek be csupán új növényeket.
Akár díszkertről, akár haszonkertről van szó, elkerülhetetlen, hogy dolgozzunk vele. Egyet kell értenünk a felvilágosodás nagyjával, Voltaire-rel: „Műveljük meg kertünket!” Jó, de az elektronika korában nem lehetne ezt valahogy távirányítással megoldani?

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés