Egzotikus

Most, hogy immár ki tudja hányadik alkalommal ismét a Tiszánál vakációztunk, azt hiszem ideje, hogy az egzotikumról írjak. Mi az a különlegesség, ami valahová vonzza az embert? Számomra az Alföld varázsát az emberek nyíltszívűsége, szívélyessége, kedélyessége adja. Ritkán idegesek. A kisvárosokban, falvakban pedig soha. Elbűvöl az őző nyelvjárás, ami sajnos egyre ritkább. Nagyon szeretem a gyönyörű, magas, szőkésbarnára sült, elképzelhetetlenül jóízű fehér kenyeret. S miközben nekem pestinek mindez különlegességnek számít, valószínű, hogy az alföldinek a hegyek vagy a nagyvárosi nyüzsgés jelentheti az egzotikumot. A turizmus szó szerint közel hozza a Keletet, és a Távol-Kelet sincs már oly messzire. A megnagyobbodott, elérhető világ már otthonainkban is jelen van. A folyamat általában a dísztárgyakkal, csecsebecsékkel kezdődik. Hiszen Párizsból a kicsinyke Eiffel-torony, Egyiptomból a piramisocska a kötelező szuvenír. Azután mire észrevesszük magunkat, ezek a csecsebecsék ellepik a lakást.
Valamikor nagyon haragudtam ezekre a tárgyakra. Egyszerűen giccsnek tartottam őket. Azután valahogy megenyhültem. (Ez is a korral jár?) Ott álltam Rio de Janeiróban, a világ legszebb fekvésű városában, az utcai árus sátra előtt, bámultam az egymás mellett felsorakoztatott több száz, különböző méretű Krisztus-szobor másolatot. (Az eredeti 38 méter magas, keresztet formázó, kitárt karú Krisztus-szobrot 1931-ben állították fel, azóta Rió szimbólumává vált.) Szóval teljes közép-európai öntudatommal mértem végig – vagy inkább sajnáltam le – a készletet. Megállapítottam, hogy silányak, nem lehetnek olyan olcsók, hogy akárcsak egyet is vegyek.
Azután a repülőtér tranzitvárójában a méregdrága vámmentes boltban, ahol már csupán néhány darab árválkodott belőlük, csak megvettem a magamét. Rájöttem, mit sem ér a néhány napos riói kaland, ha engem otthon karnyújtásnyi távolságra semmi sem emlékeztet arra, hogy tényleg ott jártam.
Napjainkban egyébként már nem kell hatalmas utakra vállalkozni ahhoz, hogy valaki otthonába hozza a világot. Léteznek régiókra szakosodott lakberendezési üzletek. Ezek közül az elsők valószínűleg a kínai lakberendezési boltok voltak, majd következtek az indiai, közel-keleti, latin-amerikai üzletek. Ezekben a kínált portékák általában megfizethető árúak. (Körülbelül annyiba kerülnek, mint származási helyükön, alku után.) Előny viszont, hogy nem kell velük a repülőtéren szerencsétlenkedni. A kínálat pedig annyira bőséges, hogy egy teljes lakás berendezhető kínai, indiai vagy akár észak-afrikai stílusban. Mi most, ebben a lapszámunkban a marokkóit választottuk. Hogy mennyire sikerült, arról meggyőződhetnek, áttanulmányozva a 72–83. oldalon közölt lakásdekor összeállításunkat.
Tapasztalatainkból annyit azonban elmondhatok, hogy az ilyen célra leginkább a régebbi építésű, nagyobb belmagasságú otthonok alkalmasak. Képzeljék el a baldachinos ágyat panelben! Viszont a beduinsátor-hangulat még alighanem megteremthető a két méter hatvanas belmagasságnál is.
Mindent egybevetve be kell, hogy ismerjem: elnézőbb lettem az úti emlékekkel. Már a szemem sem rebben, ha valahol Kaliforniában egy született amerikai a csikóbőrös kulacsot és a karikás ostort mutatja magyarországi emlékként. Végül is nem tehetjük kötelezővé, hogy mindenki Bartók-poszterrel vagy a Szent Korona kicsinyke másolatával térjen haza Magyarországról.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés