Garázs

Amikor a 70-es évek közepe táján Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne egy garázsban megalkották a napjainkra legendássá vált Apple számítógépet, még nem tudták, hogy történelmet csinálnak. És nem csupán a számítástechnikáét, a garázsokét is. Az ő példájukon felbuzdulva jó néhány – ma már sikeres – vállalkozás büszkén említi meg a cégtörténetben a garázsos startot. Majd a cégismertetést rendre azzal folytatják, hogy bemutatják, azóta a világ hány pontján van gyártóbázisuk, hogyan növekedett az előállított termékek mennyisége és legfőképpen profitjuk. (Ilyenkor, a hatodik-hetedik oszlopdiagram tájékán menthetetlenül elalszom a sajtótájékoztatókon.)
A garázs-sztori magyar változatban is ismerős. A rendszerváltás táján a hirtelen jött lehetőségek váratlanul érték a magyar vállalkozói társadalmat. (A meghatározásban van némi túlzás. Vállalkozón ez esetben azt a személyt értjük, a legendás színidirektor, Szendrő József szavaival élve: akiben mozgott valami, „vagy tehetség, vagy kukac”, aki mert valamibe belevágni.) A garázs szükségszerű helyszín volt, két okból is. Egyrészt akinek garázsa volt, annak valószínűleg volt autója. Másrészt akinek autója volt, annak volt – legalább valamennyi – pénze és még inkább kapcsolata. (Csak felidézem ifjabb olvasóink kedvéért, hogy a múlt században, a létező szocializmusban egy gépkocsi kiutalására három-öt évig kellett várni. Ez kizárólag egy módon volt lerövidíthető: a megfelelő helyről érkező telefonnal.) Tehát adott volt némi pénz, a kapcsolati tőke (akkor ugyan még nem így nevezték), és telephelynek a garázs. Legfeljebb ettől kezdve a féltett Lada vagy Skoda a csillaggarázsban szunyókált.
Létezik azonban egy csomó olyan tevékenység is, ami nem különösebben alapterület-igényes. Jószerivel egyetlen íróasztal is elegendő hozzá. Ha valaki könyvel, netán szoftvert fejleszt, vagy egyéb szellemi foglalkozást űz, ugyan miért is ne tehetné mindezt otthonában. Tehát mire észbe kaptunk, máris létrejött egy új kategória, az otthon-iroda vagy az iroda-otthon, de egyszerűbb, ha a már-már kötelező angol elnevezést használjuk: home-office. (Erre egyébként igen jól sikerült példát találnak lapunk 40. oldalán.) Az otthon-iroda irányába mutat azonban egy újabban kibontakozó irányzat, a távmunka is. A szélessávú internet elterjedésével, megfelelő teljesítményű és szoftverrel ellátott számítógépen ugyanazt a munkát el lehet végezni otthon, mint az irodában. Mindenki jól jár. Elmarad a közlekedésre fordított idő, nincs autózás, nincs szén-dioxid-kibocsátás. A munkaadó megspórolja az iroda díját és egyéb fenntartási költségeit.
Bevallom, lelkem mélyén szimpatizálok a garázsból startolt cégekkel. (A SzépLAK is így indult.) Sőt, maga a home-office – az anglomán elnevezés ellenére – szintén közel áll hozzám. Hogy miért? Azért, mert ezek – többnyire kisvállalkozások – még nem veszítették el emberarcúságukat. Még valódi, élő ember veszi fel híváskor a telefont. S ha elmegyek a megjavított készülékért, esélyem van arra, hogy azzal beszélhetek, aki valóban dolgozott rajta.
Van azonban a szimpátiámnak egy másik oka is. Talán babonás vagyok. Jól emlékszem az angol Cyril Northcote Parkinson magyarul is megjelent művére, a „Parkinson törvénye vagy az Érvényesülés Iskolája”-ra. Ebben olvastam a következőket: „A cég hanyatlása kezdetének csalhatatlan jele, ha minden addiginál nagyobb, minden addiginál magasabb, csupaüveg palotába költözik.” Nos, mi, egyenlőre biztos nem költözünk.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés