Derű

Mostanában egyre több lakásban látok kínai (vagy japán) írásjeles posztereket, Buddha-szobrokat. Nem tudom, hová tegyem ezt a hirtelen felindulásból született orientalista divatot. Arról sem tudok, hogy a bevett vallások mellett ugrásszerűen megnőtt volna a buddhisták száma Magyarországon. A szobroké viszont annál inkább. Miért? Tény az, hogy a vallásosság reneszánszát éljük. A templomban a vasárnapi misén tömegek vesznek részt. Nem vitás ebben benne van a korábbi évtizedek vallásellenességének reakciója. Benne van azonban a történelmi egyházak megújulási törekvéseinek eredményessége: sikerül a vallást közelebb hozni az emberekhez. Ebbe az általános képbe illik az egyéb vallások iránt is megnőtt érdeklődés. Többet utazunk. Az egykor elérhetetlenül távoli tájak közelebb kerültek. Más országokban járva óhatatlanul szembesül a ténnyel a turista, hogy merőben más kultúrájú népek milyen békében élnek az ő istenükkel. Faggattam néhány fiatalt, akiknél a lakás központi helyén Buddha-szobrot láttam. Egyikük elmondta, hogy mindig is vonzotta a távol-keleti kultúra. Kezdte a jógával, megszerette a meditációt, és hisz abban, hogy másként is lehet (kell) élni, mint ahogy azt a mindennapok mai Magyarországa sugallja. Volt, aki viszont elmondta, neki turistaútján egyszerűen csak megtetszett; a szuvenír-árusok kínálta kicsinyke pagodák, Síva istennők helyett ő a Buddhát választotta, mert akármerre is járt az országban, ebből látott a legtöbbet, számára ez jelképezi leginkább a meglátogatott országot.
Egyáltalán nincs szándékomban megbántani a hazai buddhista közösséget. Hiszen a buddhizmusnak Kőrösi Csoma Sándor munkásságának köszönhetően régi és nagyon komoly hagyományai vannak Magyarországon. Csakhogy a dekorációként megjelenő Buddhának valószínűleg vajmi kevés köze van a hitüket gyakorló, a tanításait igazán követő buddhistákhoz. Csupán a vallási relikvia, avagy dísztárgy dilemmáját próbálom megfejteni. Az utóbbi felé mutat az is, hogy leggyakrabban modern, minimalista felfogású otthonokban találkozom a bölcs mosolyú istennel. Ez tulajdonképpen természetes, mivel a minden felesleget mellőző funkcionális lakberendezés a távol-keleti kultúra lényeges eleme. (Design-sorozatunkban nem egyszer olvashattak arról, hogy a legnagyobb európai tervezők munkái milyen gyakran japán vagy általánosságban orientalista ihletésűek.) Ám, még ha elfogadjuk a Buddha mint dísztárgy megközelítést, akkor is marad a kérdés, hogy miért pont Buddha. Hiszen dekorálni annyi minden mással lehet. Egy időben például az értelmiségi otthonok elengedhetetlen kelléke volt a plakátméretű Che Guevara, amiből persze nem lehetett egyértelműen következtetni a lakás tulajdonosának forradalmi lelkületére, arra viszont igen, hogy a vörös-fekete kontrasztjára épülő képpel kívánták feldobni az enteriőrt.
Némi keresgélés után az interneten (http://hu.wikipedia.org/wiki/buddhizmus) megtaláltam a választ: „A bizalom az erkölcs hatalmában, a remény a megváltás bekövetkezésében Buddha és követőinek derűs erőt adnak a mindennapok szenvedéseinek leküzdésében. Buddha szobrai mindenütt diadalmas örömöt sugároznak, tanítványának is arra kell törekednie, hogy minden rossz kedélyállapotot leküzdjön, szellemi tisztaságra, emelkedett lelki nyugalomra tegyen szert.” Lehet, hogy veszekedős, rossz hangulatú, recesszió sújtotta országunkban éppen ez az, amire már mindannyian vágyunk?

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés