Páratlan panoráma (100 m2)
2009/11 Fotó: Berényi János Szöveg: Krebsz Zsuzsanna Lakberendező(k): Krebsz Zsuzsanna
Két évvel ezelőtt vásárolták meg tulajdonosok a balatoni telket, a rajta álló csaknem nyolcvan éves épülettel együtt. A nem mindennapi adottságokkal rendelkező panorámás telekre a tájegységre jellemző jegyeket magán viselő, de korszerű épületet tervezett az építész. A helyi tájvédelmi körzet igényei szerint épült kétszintes házat Mikó László Pro Architectura díjas építész tervezte. Nevéhez fűződik a 2000-es Év lakóháza is, pedig a Szántó&Mikó építészek tervezőirodája elsősorban középületek tervezésére és műemléképületek rekonstrukciójára szakosodott. A kívül tihanyi kővel burkolt, cseréppel fedett ház úgy bújik meg az építkezés alatt megóvott fenyők alatt, mintha mindig is ott állt volna. A ház berendezési terve párhuzamosan készült az építész tervvel, alkalmazkodva a lakók pontosan megfogalmazott elvárásaihoz. Megbízóimat régebbről ismerem. Városi otthonuk berendezését is én terveztem néhány évvel ezelőtt, tehát ismertem életmódjukat, ízlésüket, mentalitásukat, de mindenre kiterjedő igényességüket és tökéletességre való törekvésüket is. A tőlük hallott mondat, mely szerint „a tervezésre szánt idő mindig megtérül”, akár a lakberendezők jelmondata is lehetne.