Nappali terasz (150 m2)
2005/8 Fotó: Barbay Csaba, Flashback Photo Szöveg: Balogh Virág
„…A lépcső túloldalán még üres a tetőtér, de vendéglátóinkat ismerve nem kell sokáig várni az újabb építkezésre, és nem csak a könyvespolcok miatt.” Így ért véget a 2002. januári számban közölt lakásbemutató, és három év múlva egy megnagyobbodott és megszépült lakást mutathatunk be, immár eggyel több lakóval. Nem sokkal ottjártunk után megérkezett Vanda, a család legkisebb tagja, így a szülők alig heverték ki az építkezést, máris bele kellett fogniuk az újabb munkába. A lakást alapvetően meghatározó, egyedi eklektika, a Kelet és Nyugat találkozása, nem csak a benne lakók, hanem a vendégek tetszését is elnyerte. Ennek ellenére a lakást fel kellett készítni a jövevény érkezésére, amely nem kevés munkát jelentett. Vanda gyerekszobáját ügyes, átalakítható, a gyerek korával és igényeivel együtt változó bútorokkal rendezték be. Külön figyeltek arra, hogy a helyiségek színvilága kislányos legyen, anélkül, hogy túlzásokba esnének. A lakás alapfunkciója teljesen megváltozott. A társasági helyett a családi élet került középpontba, de ez nem jelenti azt, hogy a házaspár lemondana az előbbiről. E célra az alsó szinten található teraszt majdhogynem különálló, egy nappalival felérő, hangulatos fogadótérré alakították, így a tetőtéri otthontól függetlenül lehet társasági életet élni a nyári lakban.