Ez igazi mediterrán

Aki megáll a medencés terasz kiszögellésén, annak elakad a lélegzete a látványtól.
Balról a 453 méteres Pic du Cap Roux vörös riolitsziklái, rajtuk a l’Esterel védett erdeje, mögüle kikandikálnak az Alpes Maritimes nem csak januárban hófödte csúcsai. Elöl nagylátószögű panorámában a Földközi-tenger folyton változó színben és hullámverésben; ha igazán tiszta az idô, valahol a végtelen peremén felsejlenek Korzika körvonalai. Jobbról az erôs szelet is megfékezô, a szomszéd némileg magasabban lévô házát kitakaró Leyland-ciprus sövény.A tengernek hátat fordítva ott a ház, derűsen belesimulva a lejtôben mélyre vágott alapba, körülötte minden oldalon a teraszos kert, amely lefelé is, fölfelé is követi az eredeti meredek lejtést. Ez itt Anthéor, az ókori görög gyarmat, a vaskori ember lakhelye és lakott hely a Római birodalom idején is. Ma a francia Riviéra egyik pazar üdülôövezete.
Mit nem mondok!? Még hogy Riviéra! Mikor a kis település sok lámpaoszlopán ott a felragasztott röplap:” Cote d’Azur? Riviera Francaise? No! C`est la Provence!” – teszik helyre a helybeliek a tájékozatlan látogatót. Saint Raphael – aminek Anthéor csak az egyik része – tulajdonképpen közvetlenül a tengerparton helyezkedik el. Az üdülôk, nyaralók azonban egészen a hegy tetejéig kúsztak már. Ahonnan az imént körülnéztünk, a GPS tanúsága szerint a tenger szintje felett 120 méteres magasságban kínálja a fantasztikus látványt: a helyszín egy magyar házaspár frissen vásárolt kertje és nyaralója.
Keleti irányban durván 25 kilométerre van innen Cannes, kicsit tovább Nizza, további 50-re Monaco. Ha nyugatnak indulnánk, akkor 60 kilométer Saint Tropez. Mindegyik a partvidék nagyon felkapott helye, de mint ilyen, megvannak a maga hátrányai is: megfizethetetlen ingatlanárak, tavasztól ôszig a tömegturizmus. Anthéor meg minimum ugyanolyan szép, de az említett hátrányok nélkül. És itt nem egy „szeletnyi” tengert látni, hanem magát a végtelen vizet a maga totális valójában.
Ha közelebbre nézünk, akkor is csodákat látunk, csak másmilyeneket. Kertbarátnak, növénybolondnak újra elakad a szava, ha végigjárja a kertet. Elôször is az eredeti környezet miatt. A hegy, amelyen ez a kis Paradicsom elhelyezkedik, ugyanabból a vulkanikus eredetű vörös riolitból áll, mint a „szomszéd” magaslat. Azoknak, akik megtervezték és megépítették itt a házat, keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy kultúrába vonják a telket, de jó munkát végeztek. A házat a meredek telek felsô harmadában helyezték el, alatta és körülötte mindenütt – természetes hatású! – teraszokat alakítottak ki, a háztól feljebb pedig meghagyták az eredeti pôre sziklafalakat. Ebbe, ennek repedéseibe ültették a növényeket, illetve gyanítható, hogy egy része még ma is az, ami eredetileg, spontán módon telepedett meg itt. Vagyis maximálisan kihasználták a természetes környezet minden elônyét: a nem, vagy alig bolygatott növények már az ember érkezése elôtt kitűnôen megkapaszkodtak itt, a hosszú, napfényes, száraz és meleg mediterrán nyár meg sem kottyan nekik, hiszen évmilliókig szokták. És mivel az ültetett növények is a Földközi-tenger mellékén honos, vagy a világ más, hasonló éghajlatú részeirôl, például Kaliforniából, Mexikóból származók közül kerülnek ki, kitűnôen bírják öntözés nélkül.
Persze, mondhatja bárki, így könnyű. Ahol a tenger télen is „fűti” a vidéket és a januári hajnalok is fagymentesek, a nyár meg ugyancsak a tenger közelsége miatt kevésbé forró, mint mondjuk 50-100 kilométerre innét a szárazföld belsejében… De ez csak részben magyarázza a sikert. Azoknak a növényeknek, amelyekbôl „ösz-szerakták” a kertet, legalább fele Magyarországon is jól vizsgázik a keményebb teleken, a forróbb nyarakon és egyre inkább a nyári-ôszi félsivatagi szárazság közepette. Ez pedig kínálja annak lehetôségét, hogy az utóbbi évtized nagy kertészeti divatja, a mediterrán kertek hazai népszerűsége ne csak elnevezésben, de a növényválasztékban is közelítsen a valódihoz. Szükség is lenne rá: úgynevezett mediterrán kertben nálunk még mindig látni például nyírfát, nyugati tuját, cukorsüveg-fenyôt: olyan ez, mint a mákostészta fokhagymával. Külön-külön mindkettô jó, csak egymáshoz nem valók.
De visszatérve az anthéori kerthez. A legfontosabb, amit el lehet és el kell róla mondani, hogy a természetesség a legfôbb jellemzôje. És ez akkor is igaz, ha tudjuk – és látjuk –, hogy sok olyan növény foglal itt helyet, amelyet rendszeresen alakra nyírnak, metszenek. Ezek ugyanis természetes valójukban is hasonló habitusúak, a mediterrán ligeterdôk és bozótosok, a makkia (a „maquis”) jellegzetes tagjai.Az éghajlat sajátosságai formálták ôket párnás, tömött, félgömbre vagy fekvô Zeppelin-alakúra. Levélzetük sokszor fényes, bôrszerű, vastag szövetű: a fény jó részét visszaverik, a légzônyílásaikat lezárják és ôrzik a legnagyobb kincset, a vizet. Gyökérzetük nagyon mélyre fúródik a földbe, már a fiatal magoncok 3-5-ször olyan mélyre hatolnak az elsô egy-két évben, mint amilyen magasra tör föld feletti részük. Fontos elemei az itteni növényegyütteseknek az örökzöld, szárazságtűrô tölgyek, a hallatlanul szívós olajfák, az impozáns babér és a fenyôfélék közül egyes, kékes lombú borókák, a száraz forróságra szakosodott, hosszútűs fenyôk, mint az Aleppó-fenyô vagy rokona, a tengerparti fenyô (Pinus pinaster). Erôs aromás, illóolajokban gazdag növényekrôl van szó, mint a felsoroltak mellett a zsálya- és mentafajok, a levendula, a rozmaring, a kakukkfüvek vagy a curry alapanyagát adó Helicrysum italicum. Emellett Amerika „üzenetei”, a kaktuszok, a jukkák, az agavék és Dél-Afrika, Etiópia követei, az aloék. De itt van Kis-Ázsia is: a leanderek színkavalkádja virít, persze, itt ha egyszer beültették, nem kell ôket télre melegebb helyre menteni. A helybeli, nyugat-mediterrán honos növényei az aromás pisztácia (Pistacia terebinthus, nem azonos a rágcsálnivalót termô fajjal) vagy a mimózák több honos faja, keveredve Afrika Acacia dealbatájával. Olyan jól érzik magukat, hogy helyenként irtani kell ôket, mert másképp magoncaik elárasztják a kerteket. A nálunk egynyári szépségnek számító záporvirág (Gazania) ott – fagyok nélkül – évelôként viselkedik. Üvegházi gyűjteményeink szép ékessége, a dél-afrikai pozsgás, „szívlevelű” Aptenia cordifolia lilás-bordó virágú zuhatagként a támfalak örökzöld, télen-nyáron virító dísze.
Ezért van az, hogy még januárban – ottjártunkkor – is akadt virágzó növény, a március pedig már kifejezetten virágorgiát hoz, amely novemberig szünet nélkül tart. A mi klímánk a globális melegedés körülményei között is rövidebb vegetációs idôszakot, esetenként hideg(ebb) telet, valamivel több csapadékot jelent. Mégis, mi is „össze tudunk rakni” teljesen és valóban mediterrán kerteket abból, ami nálunk is megbízhatóan bírja az extrém hatásokat. Anthéor üzenetérôl, a hosszú, napfényes, száraz nyárról, a vele járó életérzésrôl és látványról nekünk sem kell lemondanunk: esszenciája – ha jól komponáljuk – állandó társunk lehet a kertjeinkben.

Hódi Tóth József

Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés