Kerítéskörkép

Környezetbarátnak szánt összeállításunk anyagát a legkülönbözôbb helyeken, jártunkban-keltünkben fényképeztük. Idôt, üzemanyagot kívántunk olvasóinknak megtakarítani. Szigorúan csak az utca felôl fotóztunk, olyan nézeteket keresve, amelyet bármelyik járókelô is láthat. Így ha valaki netán saját vagy szomszédja kerítését véli felfedezni, biztos lehet benne, hogy az tényleg az. Viszont hogy hol van, azt már magunk sem tudjuk, hiszen igyekeztünk minden, a beazonosításra alkalmas részletet elhagyni a képrôl.

Fából
Bár hazánk nem bôvelkedik fenyôkben, azért a kerítések jelentôs része ma is fenyô fűrészáru felhasználásával készül. A fakerítés esetében a legfontosabb, hogy megmaradjon a „dús” fa hatás. Fôszabályként a gyakorlatban elfogadható, hogy a felhasznált deszka (leggyakrabban 10-12 centiméter szélességű, 1,8 cm vastagságú) távolsága egymástól kb. anyagvastagságnyi, azaz például kb. 2 cm legyen. Ennek a szabálynak gyakran ellentmond a gyakorlat, csakhogy ritkábban rakva nem igazán szép. A készen kapható gyalult, éleinél legömbölyített kerítésléceket általában a szélességüknek megfelelô távolságra szerelik. Gazdaságosság szempontjából ez érthetô, csakhogy a látvány eléggé különös. Arra emlékeztet, mintha valakinek olyan lenne a fogsora, amelyikben minden második fog hiányzik. A másik fontos tudnivaló, hogy a fakerítés váza, tartószerkezete soha ne készüljön fából! Erre sokkal inkább alkalmasak a különbözô L, U vagy négyzet keresztmetszetű idomvasak. Tudomásul kell venni, hogy a fa, bármennyire is szép, nemes anyag, kezeletlenül nem idôjárásálló. Jelentôs különbség van élettartamukban fajtáik szerint is. A legrövidebb élettartamú a fenyô, és legtovább az akác, a bükk és a tölgy szolgál. Azonban a gombakártevôktôl, a rovaroktól, de még a nap UV-sugárzásától is védeni kell. Erre alkalmasak a különbözô márkaneveken árusított favédô szerek. A favédelmet nem lehet egyszeri felületkezeléssel letudni, azt bizony három-ötévente meg kell ismételni. Apróságnak tűnik, de lényeges: a fenyô kerítéslécek felsô élét érdemes valamilyen vízálló anyaggal, például fém U profillal védeni. Meghosszabbíthatja a kerítés élettartamát az is, ha a lécek tetejére keményfából élvédôt csavarozunk.

Fémbôl
Ebben az esetben éppen fordítva kell gondolkodnunk, mint a fánál: szó szerint igaz, hogy a kevesebb a több, vagy legalábbis jobb. A kerítéshez felhasznált fémanyag (többnyire acél) fizikai tulajdonságai, szilárdsága, ellenállóképessége, teherbírása jóval meghaladja a fáét, tehát ebbôl keskenyebb, filigrán elemek is megfelelnek. A nagy keresztmetszetű, súlyos anyagokból készült kerítés – kiváltképp, ha az elemek túlságosan közel kerülnek egymáshoz – kifejezetten nyomasztó hatású.
A fémkerítések között a legszebbek kovácsoltvasból készülnek. Az eredeti régi darabok néha ötven-száz évet is kitartottak. Szerencsére a díszműkovácsszakma nem halt ki, ma is szép számmal készítenek igényes kézimunkával kerítéselemeket. (És egy pillanatig se gondoljuk azt, hogy a bordázott betonacélból összehegesztett mértani idomok akárcsak rokonságban vannak a kovácsoltvassal.) A fémkerítések legnagyobb része azonban különbözô profilú (lásd a fánál), hengerelt acélszálakból készül. Az osztástávolságra azonban itt is ügyelni kell, csakhogy a fánál elmondottakkal szemben éppen ellenkezôek érvényesek: a távolság a felhasznált anyag szélességének függvényében 10-12 cm is lehet.
Kiemelten fontos a megfelelô korrózióvédelem. A frissen elkészült kerítést elôször rozsdátlanítani kell, azután fémhez ajánlott alapozóval átkenni, majd csak ezután jöhet a zománcfestés egy vagy két rétegben. Természetesen használhatunk olyan festéket is, amelyik egy műveletben közvetlen felvihetô a rozsdás felületre is, ám újonnan készült kerítésnél nagy felületen ez nem a leggazdaságosabb.

Fa-fém-kô kombináció
Napjainkban ez a legelterjedtebb változat, hiszen akár fából, akár fémbôl vannak a kerítéstáblák, a köztük lévô tartóelem téglából, betonból, terméskôbôl készül. Szerencsés, ha a felhasznált anyag összhangban van a ház homlokzati megjelenésével. Nem véletlen, hogy igényesebb épületeknél a kerítést is megtervezi az építész, hiszen az is a ház részeként fogható fel. A gyakorlat azonban sokszor ettôl teljesen eltér. Elôfordul, hogy magát az egész építkezést megelôzôen „kerítenek” valamilyen ideiglenes jellegű megoldással, hogy védve legyen az építési terület, azután az még jó néhány évig úgy marad, illetve amikor az igazi megépítésére kerül sor, akkor az épület és a környék jellegétôl eltérô, hivalkodó kerítés készül. A különbözô anyagok felhasználásával épített kerítések, ha az arányokat is eltalálták, igen szépek lehetnek. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy ahányféle matériát (követ, téglát, fát, fémet) alkalmaznak, annyiféle felületvédelemre lesz szükség. Mindez nem kevés pénzt, idôt igényel. Tudomásul kell vennünk, hogy a kerítés, készüljön is bármibôl, az idôjárás viszontagságainak leginkább kitett.

Különleges kerítések
Összeállításunk végére hagytunk négy különleges kerítést. A Dunakanyarban, egészen pontosan Visegrád-Szentgyörgypusztán találtuk Gobbi Hilda nyaralójának (jelenleg a Nemzeti Színház Alkotóháza) csupa-csupa lópatkóból készült kapuját. Ettôl nem messze, még mindig a Dunakanyarban, találtunk egy olyan kerítést is, amelynek nemcsak kapuja, hanem teljes utcai frontja négylábú barátaink megkopott patavédôibôl készült. A harmadikért az országhatáron túlra kellett menni. A székelyföldi Csíkrákoson található a csupa szekérkerekekbôl összeállított kerítés. A negyedik változat szintén összefügg a lovakkal, illetve a kerékkel. Pestkörnyéki településen fényképeztük azt a különleges kerítést, aminek falába szétszedett szekér vagy inkább kocsi, hintó (?) részeit építették be.

Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés