Elképzelte már, kedves olvasó, milyen lehet az, ha az ember (a növény) lába „földbe gyökerezik” és legyen akármilyen meleg, sehová nem tud mozdulni? Harminc fok, aztán 35, aztán 39, aztán – a napon – 45, meg 50… És nem egy napig. Hanem ilyen volt a tegnap, a ma és ilyen lesz a holnap is. Ember (növény) legyen a talpán, aki (amely) ezt bírja. Meddig is?
A tavalyi nagyon száraz év – voltak helyek, ahol csak 350-370 milliméter csapadék hullott egy év alatt, ez már hivatalosan is félsivatag – tuja-hulláit és skyrocketboróka-roncsait sok kertbôl még el sem takarították, amikor megjött az idei június-júliusi hôség. Egy nagyon száraz tavasz után. És a nyár – ha úgy akarja – akár szeptember végéig tart majd. A hosszú, forró nyár. Nem kell délre utazni, helybe jön már a magyar mediterrán.
A Nap ma már döf és nyársal, velôig hatol. Jobb, ha átprogramozzuk a fejünkben: a Nap elôl menekülni kell. A nyarat pedig félve várjuk, és nem élvezni fogjuk, hanem kétségbeesetten védekezni próbálunk.
Több mint húsz éve figyelmeztettek
„Bár egy idôjárási esemény kiváltó okát meghatározni nagyon bonyolult és hosszadalmas feladat, a számítógépes modellek alapján a tudósok biztosak abban, hogy a mostani jelenségekhez hasonlókat várhatunk a jövôben is. A kutatók már 1988-ban (!) figyelmeztettek arra, hogy ha folytatódik a felmelegedés, akkor több lesz az erdôtűz és hevesebbek lesznek a viharok.” – írta július 5-én az Index.
1988-ban figyelmeztettek! És? Azóta meg ezerszer figyelmeztettek. És? Pár hete zárult teljes kudarccal a második Riói Klímakonferencia. És? Michael Oppenheimer, a Princeton Egyetem professzora szerint a mostani idôjárás figyelmeztetés lehet. „Ez egy ablak a jövôre, hogy lássuk, milyen valójában a globális felmelegedés – forróság, tüzek, környezeti katasztrófák.” Egy forró ablak a jövôre, amelybe belenézünk – és nem nagyon látni, hogy bármit másképp csinálnánk. És ez nem csak olyasmikbôl látszik, hogy a forróság elleni védekezésben új meg új klímaberendezéseket állítunk üzembe, olyan árammal működtetve, amelynek nagy része továbbra is CO2 eregetô erôművekben termelôdik, tovább hevítve a légkört.
Alkalmazkodó növényválasztás
A kertbarát azt látja (sokszor maga is hozzásegít), hogy a faiskolák pára- és vízigényes növényekkel árasztják el a piacot. Ezek még öntözés mellett is minimum elcsúnyulnak, de hosszabb távon biztosan bele is pusztulnak a formálódó új klíma szélsôségeibe. „Tuja-ország” továbbra is virágzik, akarom mondani, pusztul. De a növényvásárlók döntô többsége ezen ma sem gondolkodik el, nem tudja, hogy ez még a mind szárazabb, mind forróbb klímában sem törvényszerű. A tipikus növényvásárló és kerttulajdonos egyszerűen nem ismeri a növényeket, azok igényeit, még alapszinten sem. „Csodakert” magazinok csábítják ôt a valóságban soha nem létezett növényszínekkel (csak nyomdatechnika kérdése) és hét nyelven beszélô öntözôberendezésekkel, „angol pázsittal” a félsivatagivá váló klímánkban és a mind laposabb zsebünk ellenére.
Az egyén felelôssége
A világ nagy klímaromboló folyamataihoz képest egy-egy ember magánszférában zajló döntései látszólag teljesen érdektelenek. Pedig nem. Lehet olyan kerteket telepíteni, amelyek teljes egészükben a szárazságot, a forróságot, a hipermagas ultraibolya sugárzást is bírják, és semmivel sem drágábbak, mint agyontrágyázott és -itatott, egyszer használatos társaik; az ilyen növényekbôl összerakott kert pedig hosszú távon is életképes, mert fenntartása a töredékébe kerül (pénzben és munkában is) az öntözött, trágyázott, babusgatott, elkényeztetett és mégis sebezhetô kertnek. Még gyönyörű is az ilyen kert, mert növényei a miénknél mindig is szélsôségesebb klímákban alakultak ki és élnek évmilliók óta, ezért minél jobban sanyargatja ôket a száraz forróság, annál szebbek. Kérdés, hogy vannak ilyen növények, hiszen a „megszokott” helyeken ezek nem kaphatók.
Tájékoztatás, szakértelem
Nos, a megszokott helyeken is akadnak ilyenek, de nincsenek különválasztva a többitôl és a vevô figyelmét nem hívják fel rájuk (ennyit az eladási gondokkal küzdô faiskolai ágazat helyzetfelismerésérôl, marketing-érzékérôl és – tisztelet a kivételeknek –, sokszor a hozzáértésérôl). Merthogy mindennapi tapasztalat: ha a vevô legalább kérdez, sokszor még ma is vagy nincs megbízható válasz, vagy téves információt kap. És persze, mivel felnevelési módszereikkel (különösen az import növényeké szuperintenzív profitorientált) a ridegtartást bírókat is elkényeztetik, ezért elôször még azokat is szoktatni kell az eredeti viszonyaikhoz. De a vevônek persze – legtöbbször – ezt sincs, aki elmondja.
Van azonban néhány olyan faiskola, amely azért hallja az idôk szavát, érzi a piac és a klíma szorítását. Címeik, adataik a szerkesztôségben hozzáférhetôk. Aki úgy dönt, nem hagyja, hogy minden pénzét öntözôvízre, öntözôberendezésre, meg növénypótlásra költse vagy tengernyit dolgozzon és naphosszat a slag végén álljon a forróságban, annak már van hová fordulnia.
És van egy-két olyan, referenciának is szolgáló növénygyűjtemény az országban, amely tényekkel bizonyítja: lehet is, meg kell is másként csinálni. Felvételeink egy a Vértes esôárnyékos oldalán lévô magánarborétumban készültek 2012. július 7-én, a hôség kilencedik napján. Ezt az arborétumot öntözés nélkül létesítették és azóta is öntözés és trágyázás nélkül létezik nagyon rossz, 3,5-5 aranykoronás, rossz víztartó képességű, köves talajon. Tavaly egész évben 376 milliméter csapadék volt azon a területen. A gyűjtemény legidôsebb növényei is csak 16 évesek és többségük 30-50 centis magonc korában, nagyon sebezhetô állapotban került a helyére a világ olyan tájairól, ahol az olyan hôhullámok, mint az idei Kárpát-medencei, tízezer vagy százezer évek óta megszokottak és ismétlôdnek.
Olvasom: az évtized elején egy hidegrekordra két melegrekord jutott a világon, most már hét melegrekord jut egy hidegrekordra. A számítógépes modellek szerint az évszázad közepére ez az arány húsz az egyhez lesz. És ehhez képest – ezt is olvasom – az amerikaiak többsége szerint a felmelegedés nincs a legfontosabb problémák között, csak 18 százalékuk aggódik emiatt. 2007-ben még 33 százalék volt az arány. Vajon nálunk mit mutatnának a számok?
Szöveg és fotó: Hódi Tóth József