(Majdnem) hiába terjedt el már húsz éve a konténeres, vagyis edényes dísznövénynevelés a faiskolákban, a kertbarátok nagy része még mindig vagy tavasszal, vagy ősszel telepít új növényeket. Pedig megtehetné bármikor, amikor a talaj nincs átfagyva, hiszen az edényben nevelt növény gyökérzete nem sérült (nem úgy, mint a régi időkben az úgynevezett szabad gyökerű, a földből frissen kiásott csemetéé).
Nos, ha már az újításnak etekintetben nem sikerült áttörnie a konzervatív szokásokat, akkor legalább abban érdemes változtatni, hogy mit is jelent ültetési szempontból a "tavasz" meg az "ősz"? Ehhez azonban azt érdemes tudni, mi is történik a növényekben a vegetáció beindulásakor, és mi zajlik le a téli nyugalomba vonulás előtt. Ez adja meg ugyanis annak a magyarázatát, hogy miért mondjuk azt: Szeptember? Akkor ültetés!
A téli kényszernyugalom vége felé, ahogyan lassan emelkedni kezd a levegő és a talaj hőmérséklete, ez jeladásként szolgál a növény számára. Az inger kiváltja a megnövekvő vízfelvételt, a sejtek térfogatának gyors növekedését, a növekedési hormonok koncentrációjának drámai ütemű megnövekedését. Ennek következtében a gyökérzet is gyors növekedésbe kezd, hiszen a talajból a télihez képest hirtelen sokkal több vizet és sokkal több tápanyagot kell a szárba (törzsbe, ágakba, levelekbe) pumpálni. Az erőteljes életműködésben lévő szervezet nagyon sebezhetővé válik, ha akkor megbolygatják a gyökereket. Egy frissen kihajtott cserjét vagy fiatal fát átültetéshez kiásni, felér azzal, hogy a növényt majdnem biztosan halálra ítéljük. Ennek az elkerülésére találták ki régen, a konténeres növénynevelés előtti időkben az őszi és a tavaszi ültetési időket, amin azt értették, hogy a lombhullatókat lombhullás után (október-november), vagy lombfakadás előtt (március-április) ültették. Az edényben nevelt növényeknél az ültetési kockázat minimálisra csökkent: a nevelőedényből kiemelve a földlabdát, semmilyen sérülés nem éri a gyökérzetet, annak felülete, teljesítőképessége mit sem csökken az ültetési műveletkor.
De térjünk vissza most már eredeti javaslatunkhoz: ha szeptember, akkor ültetés! Miért szeptember, és miért nem október, vagy akár november? Hiszen régen... Régen csak szabad gyökerű növény állt rendelkezésre, és ezek számára annál jobb volt a megmaradási esély, minél inkább a nyugalmi állapot közelében voltak; a lombhullatók lomb nélkül és az örökzöldek is beérett hajtásokkal, viszonylag alacsony hőmérsékleten minimális párologtatással. Amikor azonban teljesen ép gyökérzettel is ültethetünk, nem kell vállalnunk a közeledő tél okozta kockázatokat. Sérült gyökérzettel késő ősszel ültetett növény szenvedhet fagykárt a gyökerein is, kellő öntözés hiányában az örökzöldek száradásos pusztulásig juthatnak a tavasz elejére, egy téli szélvihar ki is döntheti a még meg nem kapaszkodott, kis gyökérzetű, de nagy lombfelületű fenyőféléket. Ha edényben nevelt növényeket ültetünk szeptember folyamán, akkor mindezek a veszélyek semmivé foszlanak.
Szeptemberben az örökzöldek és a lombhullatók is még élénk életműködéssel használják ki a viszonylag hosszú nappalokat és a magas hőmérsékletet. Az ilyenkor ültetett növény bőséges és rendszeres öntözés mellett gyökérzetével "kilép" az eredeti földlabdából, elkezd oldalra és lefelé hatolni, és ezzel nemcsak szilárdan megkapaszkodik, hanem alkalmazkodik is. Mihez? Ahhoz, hogy addigi helyzetéhez képest minden bizonnyal változik a tájolása. Márpedig a változás stresszt okoz, melyet a növénynek ki kell védenie. Változás a talaj összetételének változása, hogy megváltoznak a fényviszonyok, megváltozik a gyökérzet terjedési lehetősége... Tehát szinte minden elemében új feltételrendszer fogadja a növényt az új helyen. Ezt hívja a faiskolás és kertépítő szakma ültetési stressznek. Szeptemberben ezt a traumát sokkal jobb hatásfokkal "dolgozza fel" a még teljes gőzzel "dolgozó" növény, mint az októberi hűvös-hideg, vagy a novemberi még hidegebb napokban a már leállóban lévő, nyugalomba készülő.