A nagy találkozás

Amikor Magyarországon március végétől olyan aszály alakul ki, hogy 20-30 centis búzát kell aratni, a kukorica, a napraforgó pedig sok helyen ki sem tudott kelni a porszáraz talajban, akkor be kell látni: a világ kicsiben és nagyban iszonyatos sebességgel megváltozott, és már soha többé nem lesz olyan, mint két éve, öt éve, ötven éve.
A klímaválság mind gyakoribb szélviharai úgy döntenek ki faóriásokat, ahogyan a gazdasági válság évszázados bankházakat és „superbrand”-nek számító óriásvállalatokat. A kerttulajdonosok és elitjük, a kertbarátok körében viszont még nem tudatosodott: az ő mikrokörnyezetükben is mindörökre véget ért egy korszak, és valami teljesen új következik.
Mi jellemezte az utóbbi évtizedek kertészkedését? Gyakorlatilag ugyanaz, mint az élet, azon belül a fogyasztás egészét. A technika és a tudomány új meg új vívmányai fergeteges gyorsasággal vonultak be a hobbikertészek életébe és tevékenységébe is, megkönnyítve és meggyorsítva, hatékonyabbá téve a munkát. A faiskolák intenzív nevelési és szaporítási módszerekkel tömegtermeléssé, „futószalag-munkává” tették az új meg új növényváltozatok előállítását. A tápoldatok, új típusú műtrágyák, növényvédő szerek, növekedési hormonok, stimulátorok, gyomirtó szerek mikrokémiai laborokká kezdték átformálni a kerteket, egyúttal ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen környezetszennyezővé is. A versengő öntözőrendszer-márkák kivédték, és távol tartották a kertektől a mind gyorsabban romló klíma szélsőségeit, eltompítva a veszélyérzetet, azt a látszatot táplálva, hogy a technika megoldja a melegedő és száradó klíma okozta gondokat.
Mind több anyagot, ipari terméket, szerelvényt, kemikáliát, vizet és energiát igényelt a kert, mindezek előállítása pedig – az iparban – egyre több nyersanyagot és energiát. A feldolgozási-szállítási-értékesítési folyamat, majd pedig a kertekben a működtetés energia- és nyersanyagigénye megállíthatatlanul növekedett, vele párhuzamosan pedig a káros melléktermékek, feleslegessé váló csomagolóanyagok, a növekvő szén-dioxid-kibocsátás, vagyis a környezet fokozódó szennyezése és a klíma további „rongálása”. Az a paradoxon állt elő, hogy az ember pihenése, kikapcsolódása, egészséges lakókörnyezetének – mint a kerti zöldövezet – megteremtése és fenntartása maga is a további klímaromlás és környezetszennyeződés kiváltója és fokozója lett.
Ez az a folyton növekvő, egyre több természeti erőforrást faló, egyre gyorsuló, rossz köröket bővítve újratermelő modell, amely a világgazdaságban ugyanakkor került válságba, amikor a klíma válsága is egyértelműen érzékelhetővé vált most már a mindennapokban is, nemcsak a tudósok diagramjaiban és riasztó prognózisaiban. Ez már nem az a tíz-tizenöt évvel ezelőtti boldog időszak, amikor a zöldek, a környezetvédők – úgymond – csak riogatnak és túloznak. Az áprilisi 30 fokok és a 200 milliméternyi csapadékhiány két hónap alatt (a hazai éves átlagmennyiség majdnem fele!) nem a ködös jövő bizonytalan jóslata, hanem a jelen kemény figyelmeztetése, amely itt van a kertjeinkben is, nemcsak a szántóföldek búzavetéseiben okozta károkban. Ez a NAGY TALÁLKOZÁS: a gazdasági válság és a klímaválság összetalálkozása. Mind a kettőben „benne van a kezünk”, mert fenntarthatatlan erőforrásokat, energiahordozókat öngyilkos módon „lerabló”, majd pedig nem létfontosságú, másképp is elérhető célok érdekében pazarló gazdaságműködési modell van mindkettő hátterében.
Másképp is elérhető célok – mit jelent ez? Mit jelent ez a házikertek, a hobbikertek, a díszkertek esetében?
Vannak olyan gyümölcsfajok és fajták – a régi tájfajták és az új, rezisztens szelekciók között is – amelyeket nem kell „agyon” permetezni, tápoldatozni, műtrágyázni, még öntözni sem. Vannak olyan dísznövények – az évelőktől a lombos fákon át a fenyőfélékig –, amelyek a miénkénél is keményebb klímaterületekről származnak és a szárazságot, forróságot, hideget oly mértékben bírják, hogy jól megvannak öntözés, fagyvédelem, bármilyen pátyolgatás nélkül. Alacsony tápanyagigény, magas díszérték jellemzi őket. Bármikor leválthatók (lennének) velük a mai, tradicionális, érzékenyebb, igényesebb – tehát sebezhetőbb, gyámoltalanabb megfelelőik –, ha a hazai kertészet tíz-húsz éve komolyan vette volna a trendet, a tendenciákat. Ennek hiányában még ma is csak néhány faiskola szakosodott az igénytelen, de magas díszértékű, kis ápolási igényű, olcsó fenntartású növényekre és ilyenekből létesített kertekre. De már vannak ilyenek. És a „nagy találkozás” könyörtelenül ki fogja kényszeríteni, hogy több ilyen kert legyen, hogy megtörténjen az átállás arra, amit a klíma romlása, a természeti erőforrások szűkössége és emiatt drágulása meg a romló jövedelmi viszonyok együttesen diktálnak.
Gyorsuló ütemben fog bebizonyosodni, hogy életképtelen pazarlás és fenntarthatatlan luxus például méregdrága kőolajból kerti öntözőcsöveket készíteni, méregdrágán ivóvíz minőségűre tisztított öntözővíz kiszórásához olyan áram felhasználásával, amelynek megtermelése a légkörbe eregetetett szén-dioxid által a globális felmelegedést gyorsítja, és mindezt olyan növények megmentése érdekében, amelyek helyett a természet régen megalkotta legalább ugyanilyen szép, szárazságtűrő rokonaikat. Csak be kell vinni őket kertjeinkbe: a legolcsóbb az a szivattyú, az az öntözőcső, az az öntözővíz, az a műtrágya, az az áram, amelyet meg sem kell termelni, elő sem kell állítani.
Nem lesz más utunk – a többit objektív korlátok zárják el. Jobb lett volna ezt az utat önként, jól felfogott érdekeink alapján a bajt nem megvárva felismerni és elindulni rajta. Nem ez történt, most kényszerek terelnek minket erre. De rá fogunk találni a jó útra. Talán nem úgy, mint ahogy Churchill jellemezte fanyar humorával az amerikai szövetségeseket a második világháború idején. ”Az amerikai bajtársaink? Kitűnő emberek, nagyszerű katonák! Mindig rátalálnak a jó megoldásra. Miután az összes többi lehetőséget kipróbálták...”

Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés