Vadnyugati történet

Tikkasztó forróság, csontszáraz por, bizarr, vöröslő sziklaalakzatok… Az ég mélykék buraként zárul vibráló hőségben vergődő tájra, a száraz, tiszta levegőben élesek a kontúrok, feketék az árnyékok és a magasabb helyekről akár 50-100 kilométerre ellátni… Ritkás, aszott növényzet, amelyből egy-ez többméteres jukka-fa (Yucca brevifolia) magaslik, ág-karjaival esőért könyörög, mint névadója, Józsué (Joshua-three) az ősidőkben az arábiai sivatagban… Megvan? Már csak a sziklák mögül elővágtató sombrerós cowboy- vagy ranchero-csapat hiányzik és a westernfilmek világában vagyunk. Vagy egy magyar kertben?

A hazai lakásbelsőkben fantasztikus karriert futott be a „szobajukka” (Yucca elephantipes). Miért?  Mert behozza a „Dél” hangulatát, hámló törzsével, tőrszerű levelekből komponálódó rozettáival oldja a falak, bútorok, berendezési tárgyak sokszor bántóan szögletes merevségét, geometria-uralmát. Ugyanakkor szívós, tartós szobanövény, mert a gyakran hibás tartási módot – fényhiány, túlöntözés – is meglepően jól és sokáig élve elviseli. És ha egy (vagy több) hasonló növény a kertekbe is lehetne? A szobajukka nem alkalmas erre a mi klímánkon, mert közép-amerikai származása – Panamától Közép-Mexikóig – miatt akár már mínusz öt fokon károsodik. De hátha vannak tűrőképesebb rokonai…?

Magyarországon először a XX. század első harmadában akadt valaki, aki nemcsak elgondolkodott ezen, de próbálkozott is – sikerrel. Ambrózy-Migazzi István, a méltatlanul ismeretlen botanikus-dendrológus, a malonyai és a jeli (Kám) arborétum létrehozója, a „virágos gróf” telepített először más fajokat is, mint a közismertebb, régóta ültetett „temető-jukka” (Yucca filamentosa). Az első világháború előtt Carl Sprenger Nápoly mellett hozott ltre csodálatos jukka-gyűjteményt és több mint száz pompás virágú, törzses és törzs nélküli új hibridet. Munkásságát és növényeit a háború elsodorta, de a mi grófunkkal egyidőben Nürnberg mellett egy másik német, Karl Förster hatalmas gyűjteménye, új hibridjei bővítették a hidegebb klímában ültethető jukkák körét. A második világháború aztán ezt az életművet is szétszórta, tönkretette. De jött egy harmadik német, a közgazdászból a világ legrangosabb jukka-kutatójává lett Fritz Hochstättertől függetlenül dr. Debreczy Zsolt és dr. Rácz István több expedicíója és 1976-ban kiadott könyvük, az általuk behozott növények és magvak adtak nagy lökést a kertben tartható jukkák szélesebb körű terjedésének.

Mai tudásunk szerint a hazai klíma körülbelül 40 jukkafaj, legalább ugyanennyi változat és fajta, továbbá 20-30 hibrid sikeres nevelését teszi lehetővé. További 30-50 féle pedig téli védelemmel (de kiültetve) vagy dézsás növényként télre üvegházba, világos verandára, zárt teraszra víve megtartható. Legalább 15 olyan faj van, amely nálunk szabadban tartható és (lassan!) törzset nevel. Ezek között egyaránt vannak keskeny (0,5-1,5 cm) levelű sivatagi-félsivatagi fajok, és csapadékos klímából származó, vaskos, széles, a szobajukkához hasonló levelűek. Utóbbiak az igényesebbek: jó kerti talaj és rendszeres nyári öntözés dukál nekik. A száraz, hideg telű területekről származók a legrosszabb homokon, kőtörmelékes lejtőkön, sóderben, öntözés nélkül is „elvannak”, sőt, igazi szépségük száraz, laza talajon, tűző napon bontakozik ki: némelyikük élőhelyén az éves csapadékmennyiség nem éri el a 250 millimétert, a tél mínusz 30 fokokat hoz, a talaj csak kőzettörmelék és a nagy magasság miatt a miénknek két-háromszorosa az ultraibolya sugárzás erőssége!

A westernfilmekben mindig a nyári félév száraz forrósága jelenik meg. Ez félrevezető. Még Észak-Mexikóban is előfordulnak 20 foknál erősebb hidegek, Arizona, Újmexikó, Colorado, Utah, Nevada, Wyoming magasabb területein mínusz 25 alatti értékek is gyakoriak. De jukkák mg 2000 kilométerrel északabbra, a kanadai Albertában is élnek, ahol mínusz 30 alá zuhan olykor a hőmérséklet. Szóval, a jukkák „kemény legények”, mint a vadnyugat filmhősei.

Talán keményebbek is. Ott van a helyük kertjeinkben.

Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés