A leanderek aranyszabályai

A jordániai Petra fantasztikus sziklatemplomát megcsodálók meglepődve vehetik észre, hogy az idehaza dézsás növényként ismert leander ott vadon, őshonosan tenyészik. A gyorsan népszerűvé vált törökországi Antalyában a közutak parkosított, elválasztó sávjában nőnek hatalmas leanderbokrok. Az olasz, a görög, a spanyol nyár jellegzetes színfoltja ez a növény, de még az Alpok déli oldalán, Bolzanoban vagy az Ausztria, Németország, Svájc által határolt Bodeni-tó partjain is virít. Hogyne lenne népszerű nálunk, az egyre többször mediterrán vidékre emlékeztető nyarainkon?!

Ez a népszerűség nem újdonság, de az utóbbi évtizedben talán a tetőfokára hágott. A lassan kétszáz éve először – rendhagyó módon – parasztkertekbe beköltöző szépséges, fűszeres illatú jövevény mára meghódította a kertvárosi, a családi házas és a villaövezeteket, a lakóparkokat. Ez egyrészt eleganciájának, illetve a holland, spanyol és olasz származású új, meg új (de részben illat nélküli) színváltozatoknak köszönhető, másrészt viszont annak, hogy csupa örömet és gyönyört okoz azok száma, akik már tudják a tartás-nevelés-virágoztatás módszereit.

Ezekben a módszerekben egyébként nincs semmi ördöngösség: aki lehetőségei és tudása alapján teljesíti a növény igényei szabta három legfontosabb feltételt, az bizonyosan büszke lehet sikereire. Mi ez a „szentháromság”?

Sok fény – tűző nap, sok tápanyag – gazdag kerti föld. Gyakori (kétévente) átültetéssel és gyökérvisszavágással, sok víz – minél magasabb a hőmérséklet, annál több öntözés! Ez utóbbi a tavaszi szabadba ültetéstől az őszi teleltetőbe mentésig terjedő hét-nyolc hónapra igaz.

Apropó, teleltetés! Ez az Achilles-sarok. A rövid és hideg nappalok, hosszú éjszakák időszakában csak 3-10 ºC meleg, havi legfeljebb két öntözés és sok fény szükségeltetik. Minél inkább eltérnek ettől a teleltető helyiség jellemzői, annál több a gond: a fény nélküli meleg erős növekedést, sápadt (etiolált) hajtásokat és gyenge virágzást eredményez. A túl száraz és meleg tartás pedig kedvez a rovarfertőzések terjedésének (liszteske, takácsatka, pajzstetű), amelyektől nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehet megszabadulni. A téli időszaknak is megvan tehát a „szentháromsága”: alacsony (de fagymentes) hőmérséklet, világos helyiség, kevés öntözés. Aki mindezeket nem tudja megoldani, az következő tavasszal új töveket kénytelen vásárolni – vagy el kell búcsúznia a várt szépségtől.

Teleltetés után (mindig tavasszal!) bátran, drasztikusan célszerű visszavágni a leandert! Ha földjében elég a tápanyag és bőséges öntözést kap, tűző napon áll, dúsan fog virágzani is: nem sajnálatra, hanem szakszerű kezelésre van szüksége!

Az általában importból származó, frissen vásárolt növényt célszerű azonnal átültetni nagyobb edénybe, tápdús földbe, mert a vételre felkínált növények legtöbbször tápanyagtartalékuk utolsó morzsáit fogyasztják. Jobb a terrakotta utánzatú, UV-védett műanyag edény, mint az égetett cserép: nemcsak könnyebb – ami tavasszal és ősszel a ki-be hordozásnál fontos –, hanem sokkal jobban őrzi a nedvességet is. A kimustrált régi, kékzománcos bödönök, sajtárok, vödrök (kaspóként) parasztkerti hangulatot, a fehér műanyag kaspók pedig elegáns, de sterilebb miliőt képesek teremteni – ez már egyéni ízlés és választás kérdése. Persze a klasszikus fadézsa is mutatós, átültetéskor azonban a rengeteg gyökér és a betömörödő föld megizzasztja azt, aki a műveletre vállalkozik.

Vigyázat, a leander minden része mérgező: kisgyerekek sose kerüljenek hozzá olyan közel, hogy téphessenek, ehessenek belőle!

 

 

Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés