Díszítő szőlő

Ismert a mondás: amit az építész elront, azt a vadszőlő majd kijavítja. És ez valóban így van: sok kisebb-nagyobb hibát – tűzfalakat, aránytalan házak falait, kerítéseket stb. – tüntethetünk el ezzel a dísznövénnyel. A vadszőlő több színben pompázó leveleinek és terméseinek köszönhetően jótékonyan ápol és eltakar.

Repkényszőlő, borostyánszőlő, vadszőlő: hol így, hol úgy, hol meg amúgy hívják őket. Egyben azonosak: házaink falát, kerítéseket, olykor nagyobb fák koronáját díszítik, amióta a kertkultúra Magyarországon is alkalmazza őket.

Az ehető szőlő (Vitis vinifera) lombhullató, gazdag lombozatot nevelő közelebbi-távolabbi rokonai ezek a növények, amelyek sokkal kisebb, de olykor igen díszes, feltűnő színű bogyók tömegét termik – a madarak nagy örömére. Akad éréskor narancsszínű termésű, de olyan is, amely először fémesen kék, majd lila, végül fekete, levelei pedig fehér és rózsaszín foltosak.

Vannak kacsokkal és vannak tapadókorongokkal kapaszkodók. Előbbieket huzalhálózattal, kötözéssel célszerű segíteni a kapaszkodásban, utóbbiak letéphetetlenül rögzülnek a felületen, mert tapadókorongjaik alatt vákuum alakul ki. Ezért aztán telepítésük előtt érdemes jól meggondolni, tényleg akarjuk-e, hogy a házfalra jusson (fusson). Ha bármilyen okból az egész növény vagy egy része elpusztul, esetleg kivágják, a házfalat lehetetlen megtisztítani nyomaitól – csak, ha a festéket és a vakolatot is teljesen eltávolítjuk. Az is gondot okozhat, hogy idővel az ablaknyílásokba, az esőcsatornába, a cserepek alá és a padlástérbe is benyomul a növény egy-egy elvadult hajtása, ezért rendszeresen vissza kell szorítani az illetéktelenül elfoglalt helyekről. S azzal is számolnunk kell, hogy sokszor a levelek alá, a védett búvóhelyekbe különböző élőlények – például pókok, madarak – költöznek, s ezt nem mindenki viseli el „testközelben”.

A szőlők ezen fajtája jól bírja az itthoni klímát. Eleinte azonban, főleg a forró nyarakon érdemes gyakran öntözni őket, később viszont egy idős, akár száz évnél öregebb tő már a legnagyobb szárazságban is összekaparja magának talajvízig lenyúló gyökereivel az innivalót. És az ennivalót is: ugyanis átlagos talajon nem igényel tápanyag-utánpótlást.

Télen meztelenre vetkőzött, szeszélyesen kígyózó vesszőhálózatuk bizarr látványa díszít, tavasszal a fiatal levelek fényes lila vagy vörös hajtása, nyáron pedig a nyugtató-üdítő-hűsítő zöldjük. De igazi attraktív korszakuk most következik, amikor az ősz csípős reggeli sárga-vörös-bordó-bíbor-lila színbe öltöztetik őket a lombhullás előtt. Ezek a növények a legszebben általában az északi és keleti oldalon színeződnek, különösen akkor, ha a hosszabb, száraz őszelő után csapadék érkezik, majd pedig a verőfényes, csendes nappalok következnek.

A hagyományosan ültetett fajokon és fajtákon kívül a jobb faiskolák ma már új, igen díszes példányokat is kínálnak, de azok ismeretlensége miatt sokszor még nyakukon marad az újdonság. Fotóink kis ízelítőt kívánnak adni a bővülő kínálatból, hogy segítsék az ismerkedést és a választást.

 

 

 

Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés