Télálló növények

A fagyállóval feltöltve figyelmeztetést teherautók, autóbuszok megfelelő helyein olvashatjuk a téli időszakokban egy dátum kíséretében. Azt jelzik és tanúsítják vele, hogy attól az időponttól kezdve lehet bármilyen barátságtalan a zimankó, a szerkezetben nem tehet kárt. Képzeljük el, hogy kertünk növényein is címkék tanúsítják: áttelelésre, téli üzemmódra is alkalmasak. A kérdés csak az: igazak-e a tanúsítványok, és hogyan bizonyosodhatunk meg erről?

Ha egy trópusi pálmát kiültetünk a kertbe, még az enyhe tél is képes végezni vele. De ha a kínai kenderpálmával tesszük ezt (Trachycarpus fortunei), esélyei sokkal jobbak a túlélésre. A trópusi ébenfák már mínusz öt fokon halálra fagynak, kínai-japán rokonuk, a datolyaszilva (Diospyros kaki) mind több hazai kert különleges gyümölcshozó növénye, emellett díszére is válik a kertnek, ahová kerül. De hát mi az a – nyilván belül rejtőzködő – sajátosság, amely még szoros rokonságban lévő növényeket is ilyen élesen megkülönböztet?

A válaszért manapság evolúciókutatók, genetikusok és biokémikusok tesznek időutazásokat a régmúltba, amelynek nyomai ma is ott vannak növényeink életműködésében, teherbíró képességében és persze külső megjelenésében is. Kutatásaiknak köszönhetően ma már sokat tudunk a növényi hidegtűrés magyarázatáról. Ha velük tartunk és belekukkantunk a növényi sejtekbe, meglepő tényekkel szembesülünk. Olyanokkal például, hogy a fagyálló folyadékokat nem az ember találta fel a technika fejlesztése során, hanem – különböző kémiai összetételben – azok sokkal hamarabb kialakultak az élő szervezetekben. Vannak köztük telítetlen zsírsavak, sokszorosan összetett cukrok oldatai és polialkoholok is. Ezek fagyáspontja lényegesen alacsonyabb, mint a vízé vagy a híg vizes oldatoké, amelyek a sejtek legjellemzőbb nyári szereplői. Mindez viszont mit sem érne, ha a sejteket határoló hártyák, a membránok hideg hatására elveszítenék rugalmasságukat és a varrógépolaj viszkozitására emlékeztető halmazállapotukat. (A trópusi, komoly hideggel sosem találkozott fajok sejthártyáira éppen ez a jellemző: a sejtekben jégkristályok képződnek, ez és a sejtfalak megmerevedése-dermedése vezet a növény fagyhalálához.) A hideget jól tűrő fajok DNS-láncaiban azonban japán kutatók találtak olyan gént, amely hideg hatására iszonyú sebességgel kezd alacsony fagyáspontú „hígító” (deszaturáz) enzimet termelni. Nincs jégkristály, nincs dermedés, de van – továbbra is – élet. Azt meg két magyar, dr. Vig László és Joó Ferenc biokémikus mutatta ki, hogy a növényi sejtek hőmérője, érzékelő és riasztó funkciójú helyszíne a már említett membrán. A bizonyítás tizenkét éve tudományos szenzáció volt a Nature-ben. Gyakorlati jelentősége, hogy megnyílhat a növények hidegtűrését fokozó molekuláris biológiai, genetikai eljárások kifejlesztésének útja.

Mivel maga a hideg indítja be a védekezést, ezért a növény nem késhet le róla. De van tovább is. Ha a sejt tovább hűl, és mégis elkezdődik a jégképződés, azok a fehérjék lépnek akcióba, amelyek képesek – beépülve – kristályrácshibákat kiváltani, és ezzel elejét venni a jégkristályok növekedésének, roncsoló hatásának. A sejtek a közöttük lévő járatokba pumpálják vízkészletük jelentős részét, mert ott megfagyva sokkal kevésbé roncsolók, mint a sejtek belsejében. Másrészt így a belső térben még koncentráltabb oldat marad, amelynek fagyáspontja még alacsonyabbá válik.

Mindezek a – leírtnál lényegesen összetettebb és bonyolultabb – folyamatok csak azokban a növényekben és csak olyan mértékig (olyan negatív hőmérsékletig) képesek lejátszódni, amelyekben a földtörténet klímaváltozásai és a növényekben ezek miatt végbement változások kiépítették a biokémiai jelzőrendszert és védekezési folyamatokat, a szükséges vegyületek repertoárját. Ez tette lehetővé, hogy a növényi élet kilépve születése helyéről, a trópusi tengerekből fokozatosan birtokba vegye a zord területeket is.

Sem a klíma változása, sem a növények alkalmazkodási folyamata nem állt meg. A kenderpálma és a datolyaszilva ma a mérsékelt övnél tart, egyes fenyőfélék a sarkkörökig jutottak el. Kerti növényeinken nincs felirat – „Fagyállóval feltöltve!” –, s bár a szakkönyvek, faiskolák sokszor jelzik a növények téltűrési fokát, a dolog ennél ma is bonyolultabb. Jó hidegtűrőkről állítják szakkönyvek – vagy csak „szakkönyvek”? –, hogy fagyérzékenyek, de fordítva is előfordul. Szabad szemmel nem látunk a sejtek struktúráiba, s jó, ha belegondolunk: érzékelő, élő lények. Nem álldogálnak, hanem élnek és küzdenek a kertjeinkben.

Mindenesetre: akár kísérletező hajlamúak, akár biztosra menők vagyunk, jó hatásfokkal kerülhetjük el kertünkben a hideg okozta károkat, ha három dolgot sose tévesztünk szem elől. A szomszédos kertek, utcák növényzetének idősebb egyedei már sokat átvészeltek – érdemes lehet próbálkoznunk velük. A szükségleteinek megfelelő helyre került növény szakszerű ápolás mellett mindig ellenállóbb – a hidegnek is! – mint az ápolatlan és ebben-abban hiányt szenvedő. Végül: a tavaszi-nyári ültetéssel mindig megadjuk az első télre való jó felkészülés esélyét, az őszi-késő őszi telepítés ezt az esélyt – oktalanul – elveszi.

 

Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés