A THONET
Világcégek, bútormárkák

A cég alapítója, Michael Thonet 1796. július 2-án született egy Rajna menti kisvárosban, Boppardban. Apja ácsmesterségét folytatva bútor- és épületasztalosságot tanult, önálló műhelyét 1819-ben nyitotta meg. A kor stílusa, a biedermeier szellemében készített nagyvonalúan finom kontúrokkal jellemezhetô ülôbútorokat, illetve szófákat, amelyeken az egyszerüsített klasszicista motívumok még jó darabig faragással készültek.

A polgárosodás velejárójaként a lakásberendezés, valamint a nekilendülő vasúti közlekedés, a kávéházi és a színházi-operai kultúra kibontakozása sok és gyorsan előállítható bútort igényelt. A harmincas évek elején ezért egy új – a munkaigényes kézi munkánál egyszerűbb és tömeges gyártásra alkalmas – technológiával kezdett kísérletezni. Ez a hajlítás. Vékony – néhány milliméteres – furnérlemezeket forró enyvvel egymáshoz ragasztva könynyen formálható elemeket alakított ki. Ezekből készítette vasformák segítségével székeinek fokozatosan mind több részét: kecsesen hajlékony lábait és háttámláit, amelyek ugyancsak ívesen kanyarodó kávákat fognak közre.
A nagy fordulat a cég életében 1841-ben következett be. Metternich kancellár, akinek Johannesberg am Rheinben volt birtoka, a közeli Koblenzban rendezett ipari kiállításon felfigyelt a hajlított bútorokra. Magához rendelte készítőjüket kastélyába, ahol elmagyaráztatta vele eljárásának lényegét. Amit hallott, olyannyira megnyerte tetszését, hogy azt javasolta a mesternek: jöjjön Bécse. „Boppardban élete végéig szegény ember marad, én azonban az udvarban Önt be fogom ajánlani; az utazásra ne legyen gondja, kabinetfutár viszi Frankfurtból Bécsbe.” Michael Thonet elfogadta az ajánlatot. Egy darabig még legidősebb fia vezetésével Boppardban működött a vállalat, de miután Metternich teljesítette ígéretét, 1842-ben Thonet Bécsbe teszi át működése székhelyét. Egy idősebb kollégája, Franz List műhelyében bérel magának helyet, ott készülnek első nagy munkájának feltűnést keltő darabjaiként a Liechtenstein-palotába szánt filigrán székei és – ami kevéssé ismert – változatos mintájú parkettái. Ugyancsak az ő ülőbútoraival rendezkedik be a pesti Angol Királynő Szálló a Vigadó szomszédságában.
Nem éri be sem a helyi, sem a nemzetközi sikerekkel (már az első, 1851-es londoni világkiállításon kitüntetik gyártmányait), tovább folytatja kísérleteit. A hajlítás minél egyszerűbb és olcsóbb megoldása vezeti, s nem is tudja, hogy milyen szerencsésen alakult sorsa. A közeli erdők (egyáltalán a Kárpátok) különösen gazdagok ugyanis bükkfában, amellyel a hagyományos műbútor-asztalosság nem tudott mit kezdeni; azonban Thonet próbálkozásai nyomán hamarosan kiderül: éppen a legalkalmasabb az általa bevezetett technológiára. Hatvanfokos vízben meglágyítva, majd a gőzben tömören is kiválóan hajlítható. A már puha elemek vasformákban kiszárítva tartósan szilárd formát nyernek. Annak idején még csak azt lehetett tudni: Thonet konstrukciói strapabírók; semmi baja nem történt, amikor a korabeli anekdota szerint egy szék az Eiffel-torony első emeleti éttermének teraszáról véletlenül az utcára esett. Az azóta eltelt másfél évszázad során az idő próbáját is kiállták.
Az 1853-ban Thonet és Fiai néven bejegyzett cég nem pusztán egy addig alig használt fafajta feldolgozásának kimunkálásával írta be nevét az iparművészet történetébe. Jelentősége döntően abban áll, hogy betanított munkásokat igénylő technológiája a termékek elemes előállításával igényes és mégis olcsó végtermékhez vezető sorozatgyártást tett lehetővé. A legkiérleltebb modell, a 14-es számú szék mindössze hat darabból áll. Az elemes rendszer további előnye az elképesztően nagy – a huszadik század elején már tízezer modellt számláló – termékskála gazdaságos gyártása, továbbá a szállítás megkönnyítése. Minthogy a termelés 85 százalékát exportálták, a csomagolhatóság sem utolsó szempont: szétszedve egy köbméternyi térben 36 széket lehetett elhelyezni. A cég üzlethálózata New Yorktól Moszkváig, Amszterdamtól Nápolyig az egész világot átfogta, budapesti márkaboltja a Váci utca 11-ben, a Lechner Ödön tervezte Thonet-ház földszintjén volt.
A dinamikusan fejlődő cég, hogy megrendeléseinek eleget tehessen, terjeszkedni kezdett. A hatvanas évtized elején a mai Csehország és Szlovákia területén (Koricany, Bystryce, Nagyugróc) létesített újabb üzemeket. 1911-ben tízezer alkalmazottjával évente már egymillió nyolcszázezer bútort állított elő. Piacvezető szerepét nem rengette meg az sem, hogy 1869-ben lejárt az a császári pátens, amely technológiájára másfél évtizedes privilégiumot adott, s ezt követően egymás után létesültek a hajlítottbútor-gyárak, zömmel a bükkfában gazdag Közép-Európában. Javarészben ez utóbbiakból szervezett 1907-ben Mundus néven trösztöt egy galíciai üzletember, Leopold Pilzer. 1914-ben megvásárolta a Kohn cég részvényeinek többségét, míg végül 1922-ben a bécsi Thonet is a részvénytársaság tagja lett.
A két háború közötti Thonet Mundus jól vezetett nyereséges cégként anyagot és vele részben technológiát váltott. Miután a berlini Lengyel Kálmán cégétől megszerezte Breuer Marcell csőszékeinek gyártási jogát, prominense lett az acélbútoroknak, amelyeket a kor nagyságai – Le Corbusier, Mies van der Rohe, Mart Stam – terveztek. Ebben az új ágazatban pedig kiemelkedő szerep jutott az 1889-ben alapított vezető németországi üzemnek Frankenbergben. Ez utóbbi a második világháború során szinte teljesen megsemmisült, de Georg Thonet, az alapító dédunokája irányításával már 1953-ban újra kezdte működését. Mivel az őt csak egy évtizeddel később követő osztrák Thonet (bécsi székhellyel és friedbergi gyárával), döntően a hagyományos fához és jelentős részben a már jól bevált típusokhoz igazodott, a design területén a német vállalat ragadta magához a kezdeményezést. Kiváló hazai tervezőket is foglalkoztat Eddie Harlis vagy Stefan Diez személyében, s emellett olyan nemzetközi kiválóságokat nyert meg, mint az angol James Irvine és Norman Foster meg a japán Naoto Fukaszava.

Vadas József
Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés