Portré
Modern és lakályos –
Az art decóról

Beszédtéma lett napjainkban az art deco. Egyre népszerűbb ez a két világháború közötti évtizedek bútorművészetét és berendező-kultúráját jellemző stílus. Kecses-színes tárgyai több mint vonzók: tulajdonosai büszkélkedni tudnak és akarnak velük.

Az art deco kifejezés új keletű. 1966-ban rendezett először ezzel a címmel kiállítást egy francia művészettörténész. Az a felismerés vezette, hogy a húszas-harmincas évek avantgárd művészete mellett létezett egy lakályos – mindaddig kellőképpen nem méltányolt – modernizmus is. Erről annak idején nem vettek tudomást, később pedig megfeledkeztek róla. Neve a francia iparművészet szó (arts décoratifs) rövidítéséből származik. Az art deco ugyanis az 1925-ös párizsi Nemzetközi ipari és iparművészeti kiállításon jelentkezett átütő erővel. (Ahogy az 1900-as világkiállításon a szecesszió.)
Találó az elnevezés, mert az art deco legszembetűnőbb vonása a dekorativitás. Elég szembesítenünk azzal a fajta – klasszikusnak is mondható – modernizmussal, amelynek alternatívájaként bontakozott ki. Míg az előbbi formavilágát végletes racionalizmus, az art decót kellemes líraiság élteti. A mértani idomok lágyítása és a kemény élek lekerekítése, ami a korra általánosan jellemző puritán szerkezetben is jól érvényesül. Ezzel magyarázható stilizáló hajlama. Gondoljunk csak az Orion rádiók hajdani – a húszas évek derekáról származó – emblémájára, amelyben a szembenéző kerek arc két szögletes profilja jobbra és balra tekint.
Hasonlókat mondhatunk a koloritról. A semleges fémet és üveget előszeretettel favorizáló vakító funkcionalista belsőkben színekkel egyáltalán nem vagy alig találkozunk. Velük szemben az art deco enteriőrök valósággal dúskálnak az árnyalatokban. Az eredmény eleven, a szó átvitt értelmében is festőien gazdag miliő. Ez a mélyről fakadó dekorációs hajlam, amely még a gyárak homlokzatain is hódít, leglátványosabban Walt Disney rajzfilmjeiben bontakozik ki, amelyek ezért és ettől oly sikeresek. A mozi általában – különösen pedig az akkoriban fénykorát élő Hollywood – sokat merített az art deco látványvilágából. Mesés történeteivel és egzotikus helyszíneivel el akar bennünket kápráztatni; s a bódítás már a filmszínházak pazar előcsarnokaiban kezdődik.
Innen már csak egy lépés a döntő különbség. A klasszikus modernizmus szószólóit az a fennkölt (naiv hitnek is mondható) program vezette, hogy a társadalom lehető legszélesebb köre számára tervezzenek nagy sorozatban, s így viszonylag olcsón előállítható lakásokat és berendezési tárgyakat. (Innen a maximális egyszerűségre törekvés.) Az art deco művészek is tömegeknek dolgoztak – de „csak” azért, hogy egyedi vagy legfeljebb kisszériás munkáikkal gyönyörködtessék őket. Eszményük a luxus volt. Drága, nem ritkán egzotikus nemes fákból készítették bútoraikat, amelyeken szintén gyakran találkozunk fémmel és üveggel. Ezek azonban reprezentációs funkciót hordoznak, hogy minél érdekesebbnek és szebbnek lássuk a dolgokat. A nevezetes 1925-ös kiállítás palotákat idéző látványos pavilonjaival sokszázezer látogatót vonzott.
Míg a modernizmus radikálisan szakított a múlttal, az art deco, hogy szemünknek minél izgalmasabb legyen, bőven merített a történelmi előzményekből. Empire, rokokó, klasszicista elemek is felbukkannak a bútorokon, de így – ennek ellenére – is modern irányzat. Korszerű anyagokkal – a fentebb említettek mellett nikkelezett vagy krómozott elemekkel – dolgozott, faragással, intarziával a legritkább esetben találkozunk; a tágas fotelok meg kényelmes párnázatot nyernek, hogy továbbra is a bútorművességnél maradjunk. Az irányzat a huszadik századi életformát kívánta szolgálni – innen a stilizáló hajlam, ami a női öltözködés ésszerűsítésében (Chanel-féle kiskosztüm) és a fiús hajviseletben (bubifrizura) is megmutatkozik. Nem kevésbé fontos vonása a technika új produktumainak – az autónak, a rádiónak, a lemezjátszónak vagy éppen a töltőtollnak – a meghódítása: a „gépek” mintegy művészettel történő megszelídítése. Az otthonosan laza enteriőr, amelyben a lakástextilek óriási szerephez jutottak, szintúgy merész kihívás a tradicionálisan sötét és feszes elrendezésű lakóterekkel szemben. Bár az art deco máig ható és vitathatatlan sikerének egyik magyarázata, hogy fényűzést sugall, gondja volt arra, hogy hatóköre ne korlátozódjon a gazdagok világára. Ennek tudható be e divatos ízlés jegyében formált olcsó dísztárgyak (nippek) és ékszerek (bizsu) térnyerése a kereskedelemben, hogy minél többen igazodhassanak lakásukban és öltözködésükben ahhoz, amit napjainkban trendinek mondunk. Az utcákon látható plakátokon és a mind nagyobb teret nyerő árucsomagolásokon ugyancsak az emberek szívéhez szóló art deco került ki győztesen a puszta józansággal szemben. Máig ható nagy fölénnyel.

Vadas József
Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés